2007.01.09. Kedd

Nah, hát végre elkezdődött.
Tegnap elkerült a lakatoshoz az autóm, ezt megelőzően egy hétig készítettem a műveletre a kisautót, illetve január 2-án, a szétszedés előtt még szépen rajzoltam vele az utolsó köröket.
A segítségért köszi Rékának, Csajosnak, Gyulának, Lacinak, Sanyinak, és a rokonoknak, akik elviselték, hogy trágyadombot csináltam az udvarból és a garázsból. :) :) :)
Az elmúlt hét röviden:
Szétszedés után a belső dobokat pucoltam fémtisztára, illetve ahol rohadt kívül a kasztni, ott próbáltam minél több rozsdától megszabadítani. A többiek segítségével lepucoltuk a belsejéről az undorító kátrányréteget, illetve a hátsó ülés környékét szinte fémtisztára csiholtuk. Az alvázról is el lett távolítva az alvázvédő és egyéb kedves anyag, hogy látszódjon mit kell javítani, cserélni, illetve így legalább megvan az alvázvédelem előtti pucolás egyik fele, de drótkorongot még adni kell neki bőven.
A kiürült, lepucolt kasztnit könnyedén feldobtuk egy utánfutóra, és vígan robogott a Kisautó a lakatos felé, aki majd a tetőablak befoltozásával fog kezdeni.
A fuvarért köszike Sanyi családjának! :)
Előtte 1 Előtte 2 'Biztos ezt akarom?' 'Igeen!' :) Estére Ittakert :) Beltér A kátrány nem a barátunk. :) Napozik a lelkem :) Motor-váltó kint A jobb első dob pucolása Csak 'kicsit' rohad :) Könnyítés :) A jobb hátsó dob És mögötte :'( SZélvédőkeret is cserés a drótkorongos cirógatás után Bartátom, a Kromofág Bal hátsó dob 1 réteg levakarása után Bal hátsó dob 3 munkaórával később A maradék (egyébként eladó :) ) Lesszi segít :) A kollégám munkához beöltözve Életem szerelme a rozsda Felülvizsgálat :) A maradék első dob is elkészült Női munka :) Laci a létrán ment le (kivételesen :) :) :) ) A neccesebb része: a rugótornyok :( :( A hátsó ülés pucolás után, porszívózás előtt Csudaszerszám Jégcsapok :) A hátulsó ülés helye tisztán Benzintank Az új tank Tegnap találtam otthon :) Zebracsíkosan Merevítők Pucolás előtt Pucolás után Menne már a lakatoshoz A jókedvű, autófuvarozó brigád :) 100x elmondtam neki, hogy nem a méhtelepre visszük :) Kisautó 8 kerékkel :) Be akart előzni. :)

Kommentek

Taky-G.

Hát elkezdõdött ...
És a tetõablakkal mi lesz?

VadMacs

Taky-G. #1714:
beragasztja. :D

Amúgy látom megkapta az ajándékát, egy hsz tartalmazza az összes képet. :D

KG

Taky-G. #1714:
Huli!
Az befoltoztatódik, mint ahogy az utolsó elõtti soromban is íródik.

VadMacs #1725:
Jah. :)

Taky-G.

KG #1729:
Én a kiszedett ablakra gondoltam, hogy eladod, eldobod, elajándékozod, stb ? ;)

KG

Taky-G. #1730:
Eddig úgy gondoltam, eladom (természetesen :) :) ), de Faterom tegnapi kérdése után, lehet, hogy õ kapja meg.
Majd kiderül...

KG

Taky-G. #1730:
Mé? :) :)

Taky-G.

KG #1736:
Lehet, hogy támogatnám az eladás gondolatát :c)

KG

Taky-G. #1762:
Bátor vagy. : o)

Laceeee

Mikor lesz kész? :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!