2008.01.25. Péntek

Az autó sokat változott pár nap alatt.
A legviccesebb az volt, hogy mire tegnap kiértem Lakkcipőhöz, ő már lefillerezte az egészet. :) Nagyon megfogott a látvány, végre egyszínű a bodega.
Amúgy ki lett csiszolva a gittből, fel lettek fúrva a maradék dolgok (pl. Abarth moci hall elemes gyújtásának a helye :) ), illetve az apróbb hibákat próbáltuk még eltüntetni.
Meg Lakkcipőben megfogalmazódott az ötlet, hogy akár le is kamerázhatjuk a fújást. :D

Ezen kívül Faterom polskiján halk kattanás következtében elment az első fék, tegnap este ezt javítottuk. A segítőknek (Zsolti), illetve a bámészkodóknak (Gyula :D :D :D :D , lányok) köszi a segítséget.
Érdekes volt, a fék 3 éve lett teljesen felújítva, azóta ment kb. 10000km-t az autó (én csak keveset használtam :) ). Ennek ellenére az egyik oldalon lejött mindkét betétről a ferrodol egyben, ennek köszönhetően a fékmunkahenger egy alkalmas pillanatban úgy szétnyomta a betét fém alapjait, hogy szétugrott a munkahenger. A másik oldalon csak annyi probléma volt, hogy a fékbetét azon része, ahol a munkahenger nyomja, egyszerűen elhajlott. :) Élmény volt, ilyet még egyikőnk sem látott. :)
Nincs jobb dolog annál, amikor szerelés közben pizzát rendel az ember a garázsba. :D :D :D (feltéve ha a többiek nem kiabálnak közizlést nem ismerő szavakat :D )
Homokolt elemek felpróbálva a leszorító megtervezéséhez Illesztés lehetne szebb is, de a kezdeti állapothoz képest fenséges Gittből kicsiholva A neccesebb rész is nagyon szép lett Fillerben A problémás sárvédő ismét Másik oldal is csinos Elölről Simán sima a műszerfal A matt az szép :D Barátságos fékbetét :) A könyvben nem találtuk, hogy hogyan kell visszahajlítani :)

Kommentek

Tibee

Mikor leszen KGzöld? :D :D Amúgy meg baromi szép lesz, bár nekem sokszínûen egy kicsit jobban tetszett. Nem tudom miért. Olyan RAT-es volt. :D :D :D :D
Apud autójának nem BLC-300 a rendszáma véletlenül? :D :D :D :D :D

kissefa

Legyen már kész! :D Szín?

obrotka gyula

Furcsa rendes felbontásban látni a képeket. Nem lehetne a szokásos 2,5"-ban? :) :)

KG

Tibee #12129:
A belsejét elviekben jövõ hét végén fújja Lakkcipõ. :)
A rendszáma DRN-847.

kissefa #12130:
Szerinted? :) Mi más lenne? :) :) :) ;)

obrotka gyula #12131:
Állj 3 méterre a monitortól, hasonló lesz az eredmény. :D

kissefa

KG #12134:
Hát, gondolkoztál anno furcsaságokon, de akkor végülis megtértél :D És az jó :D

Tibee

KG #12134:
Az rendszám egy poénféleség lett volna. :D :D Lajoska autója, Benõ is szinte ugyanezt csinálta a héten a fékkel.

viandr

Süti :D :D

Lajoska

Ez az autó egyre jobban tetszik. Szépen alakul. :)
A féktéma ismerõs, valami ilyesmi:
http://garageblog.net/garageblog/lajoska/4234

Tibee #12136:
De ha én vagyok KG apukája, és Veled közös anyunk van, akkor Õ KG nagymamája, KG pedig az unokaöcséd. Alakul a családi tabló. Akar valaki a szomszédom lenni?

KeMa

Getszilyó lett....

Beszálláskor nem fogsz megbotlani abban a fûtés-hûtés-mászóka-strandkorlát-gázcsõben? :D

Horváth András

KeMa #12140:
Szerintem azzal a kardáncsõvel csak akkor lehet majd baj, ha KG majd részegen próbál kiszállni az autóból.> ;) > ;) > ;) Vagy egy intenzív szlalom következtében a szédülés miatt. :D :D :D
Jól értem, hogy KG zöld lesz kívülrõl meg KG zöld lesz a csõ is? Remélem rosszul értettem... :)
Tûkön ülök, mikor lesz már kész. :)

KeMa

Horváth András #12141: Neeeem, az a csõ az új, szigorított 0 toleranciás rendszerhez készült. ezek a csövek meggátolják, hogy a vezetõ ittasan beszálljon a kocsiba. Ki az, aki át tudna lépni rajta ittasan??? :D

Horváth András

KeMa #12142:
Vezetés elõtt inni? Lejárt lemez! Gyerekjáték... Szlalomozás közben, pezsgõspohárból, HP-t kortyolni, az az igazi kihívás! :D

KeMa

Horváth András #12145: HP az nem valami nyomtató?

Tibee

KeMa #12146:
Vagy a Buszos. :D :D :D :D

KG

Lajoska #12139:
Ebbõl csak annyit értek, hogy Veled nem járhatok, mert abból vérfertõzés lesz. :)

KeMa #12140:
Horváth András #12141:
Kiszállás még józanul is nehézkes, pláne ha szoknyában vagyok. :)

Tibee #12147:
Ah. :) :) :)

CsuTee

szép ,alakulgat,csak így tovább ;)

Grosso

Kíváncsi leszek a végére! Jobban fest, mint amikor az enyém állt festés elõtt! Drukkolok, de biztos szép lesz!

Buszos Petya

Lajoska #12139: Jah, de a végén úgyis kiderül, hogy mindenkinek a postás az apja. ;) :c) :D

Horváth András #12141:
KeMa #12142: Ti ezt nem vágjátok. Az a csõrendszer azért van benne, hogy menet közben is lehessen szeszt lepárolni. :D :D

Tibee #12147: Tulajdonképpen én is nyomtatok.Szóval van benne némi igazság.. ;) :D

Tibee

Buszos Petya #12203:
/3 Némi? Szóval akkor nyomtatsz, tehát HP, meg a neved is valami ilyesmi. Sõt, gondolom van amikor meg is iszod. :P > ;) :D :D :D

Buszos Petya

Tibee #12205: Igazság szerint nem. Utálom az alkoholt. Viszont a HP az asztat jelenti, hogy horszpávör. Van is ilyen az autómban vagy 24.. :c) :c)

Tibee

Buszos Petya #12209:
Jó, megint padlót fogtam. :D :D :D

kissefa

Buszos Petya #12209:
Na ne kábítsd a népet, jó!? :D

Buszos Petya

Tibee #12211: Esel-kelsz vazze, akkor most ki is az alkesz? :c) :c)

kissefa #12216: Örülnék, hogyha magamat tudnám kábítani a megfelelõ vegyészeti segédanyagokkal, nemhogy még a népet...

Amúgy mi az a reaktortetõ KG ótóján? Nem sokrácsos bádog lesz rajta? :O :O :O

Tibee

Buszos Petya #12221:
/1 Hugom. :D :D :D :D

Törölt felhasználó

KG #12134:
Nah, itt is megtaláltalak :) ) Gábor dobj lécci egy mélt, hogy mi maradt a bianchából + esetleg kép + ár. köszi!
po914 kukac frímél

KG

CsuTee #12163:
Norberto Grosso #12165:
Köszi! :D

Buszos Petya #12221:
Lemondtam róla, nem vagyok benne biztos, hogy szép lesz, meg nem akartam még a motorháztetõt is gitteltetni...
Marad a puritán gyári, így is túlzás lesz a leszorító, de ha egyszer kötelezõ.
Az összerakott sokrácsos meg valszeg eladósorba megy...

mercepor #12284:
Ok. Ha összegyûltek a dolgok, küldöm. Képek már vannak, de még nem rendeztem õket.

Buszos Petya

KG #12461: Mennyi pézé' adnád a sokrácsost??

KG

Buszos Petya #12562:
Sztem a szokásos 5 rongy lenne az ára.
Viszont Marczin Robi már érdeklõdött.

Buszos Petya

KG #12714: Most csörgött rám, azt mondta, hogy neki mégse kell, vigyem inkább én. ;)

Marczin Róbert

Buszos Petya #12743:
Hm.... csak én nem emlékszem erre a beszélgetésre???? ;)

Buszos Petya

Marczin Róbert #12793: Hallatszott a hangodon, hogy be voltál rúgva. :D :D :D

Marczin Róbert

Buszos Petya #12831:
hm..... igen.... ez lehetett a gond.... :D :D :D :D :D

Buszos Petya

Marczin Róbert #12833:
Tuti, hogy megdumáltuk, a kék zsiráfok is hallották. ;) :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!