2008.02.13. Szerda

Lakkcipőtől még várom a képeket, de nem bírtam ki, hogy ne rakjam föl az eddig meglévőeket.
Főleg azoknak szól a bejegyzés, akik nem hitték el, hogy ugyanolyan gyári színt szeretnék a kisautónak, mint ami eddig is volt. (Nyuszy! :) )
Tehát tegnap kifújta Lakkcipő a belsejét. Megszenvedett a csövekkel, de nagyon szép lett.
A színt nem tudom, hogy mennyire sikerült eltalálni, mert a kamrában a fénycső színvisszaadása eléggé silány volt, viszont a műhelybe kitolva már egész tetszetős lett a szín, de még mindig fénycső mellett láttam. Majd egyszer csak megnézhetem napfényben is. :)
Miután mindent átnéztünk, kapott egy "nonstop" fillert, amiről még mindig nem tudom, hogy mitől nonstop, utána pedig egy réteg színt, majd a második réteghez fele-fele arányban kevertünk festéket, és Standox karcmentes lakkot. Ez szép fényt adott neki, de nem lett az a tipikus lakkozott felület hatása. Azt hiszem sikerült eltalálni az igényemet. :)
A külsejét jövő héten előkészíti Lakkcipő, és utána lévő héten fújódik majd a külseje. Akkor is szeretnék ott lenni. TVben sokszor néztem ahogyan fújják az autóépítő műsorokban a kocsikat, de így élőben iszonyat nagy élmény. :D :D :D
Színes műszerfal Kalaptartó fényesen Imádom a tükröződéseket :) Vajon hányszor fogom lekúrni a festéket szereléskor? A cső véleményem szerint szép így bódészínűben Ez már kint a műhelyben készült Tetszetős

Kommentek

Törölt felhasználó

Hajrááááááááá!!! :D :D

obrotka gyula

Nagyon furi. Mondtad, hogy szarul néz ki a kamra lámpáinál, de az utolsó két képen már pofásodik. Mikor mész legközelebb?? Kitolom az arcomat valamelyik reggel. :) :)

KG

hbarby #13973:
:D :D :D :D :D

obrotka gyula #13974:
Neked sem tetszik? Király! :D :D :D :D
Tegnap már páran megkérdezték, hogy ugye nem ez lesz a színe? :D :D :D :D

Jövõ hét végefelé megyek ki valamelyik nap, amikor már lesz újra látnivaló, addigra már a külseje elvileg közelíteni fog a fújható állapothoz. Bár a belsejébõl akkor megint semmit nem lehet majd látni. :)

obrotka gyula

KG #13977:
Tudod, hogy a fényezõm szerint olyan színe van a kocsimnak, mint amit elkevertek. (Persze egyben már ment az "asztapicsázás". :) )

Akitõl béreltük a kamrát, az meg a lakkot hiányolta róla. :)

Valamikor kimegyek, mert nagyon érdekel, hogy milyen. :)

kissefa

Szép lesz :)

bexxter

Ennél picivel sötétebb volt az eredeti szín, nem?én ugy emlékszem.

KG

obrotka gyula #13979:
Ezt Nyuszynak is mondtam, hogy nem az a célom, hogy az autó színére mondják, hogy "aztapicsa", hanem az összhatásra. Hiába jó színû egy autó, attól még lehet szar összhatásilag, és akkor sehol sem vagyunk.

Ok, majd szólok elõtte. :)

kissefa #13982:
Köszi! Benned bíztam! :)

bexxter #13984:
A kamrában meg valahogy túl sötétnek tünt...
A baj az, hogy a fotógép nem adja vissza a színeket úgy...

Marczin Róbert

Gratula!!!!!!!
Alakul. ;)
Kitartás!!!

KeMa

KG #13985: Úgy kell fotózni, hogy egy tökfehér tárgyat fotózz elõször, és akkor rendben lesz a fehér-egyensúly. onnantól elvileg jól adja majd vissza a színeket ;)

Chris

Jé, ez tényleg KG zöld!! Király lesz!!

KG

Marczin Róbert #13986:
A vízcsövektõl fosok, hogy azokat hogyan fogjuk mi behúzni úgy, hogy a festék épen maradjon??? :(

KeMa #13988:
Az autó a fillernél fehér volt, akkor lefotóztam, most mégsem jó a fényképen a szín. :D :D :D :D :D :D :D
Köszi a tippet, ki fogom próbálni.

Chris #13993:
Tényleg, Te se hitted el. :D

Marczin Róbert

KG #13998:
Valamit majd csak kitalálunk. ;)
Bár ott tartana már a dolog hogy a motort kellene berakni, meg a vízcsöveket. Nem? ;) Ne foss, majd kitaláljuk. Végülis az enyém volt a "demo autó" a tieden már minden egyszerûbb lesz.

Laceeee

Nagyon szépen alakul, gratula! ;) És tényleg KG zöld, én mindig hittem benne : o)

Tibee

Mintha tükör lenne. Gyönyörûséges. :) Gratula hozzá. Ja, és én elhittem, hogy KGzõõõõd leszen. :D :D :D

gylac

Nagyon szép lett,mi a festék neve?mert itt a festékboltban kérdeztem de aztse tuggyák hogy az milyen :D

KG

Marczin Róbert #14000:
A csövezés terveim szerint az elsõ mûveletek között kell majd csinyálni.
Tényleg, ha jársz abban a tuningos autósboltban ott az elmebeteg villamosos körforgalomnál, akkor vennél nekem pár varnyú vízcsövet? :) Megköszönném! :)

Laceeee #14001:
Tibee #14003:
Köszi srácok, jól esett, hogy bíztatok bennem, hogy nem csak a pofámat koptatom :)

KG

gylac #14008:
Köszi!
Mármint mire vagy kíváncsi? Festékboltban azt kérdezted meg, hogy "KG zöld"? :D
A lakk neve: Standox Standocryl VOC Platinum Klarlack Clear.
http://servind.linuxforum.hu/standox/alap.php?menu=21b&jmenu=a
http://kepfeltoltes.hu/080213/IMG_0014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Bal felsõ sarokban az edzõjével együtt.

Törölt felhasználó

Hulóóó!
Na végreeeeeee! :)
Milyen élõben? Eltér a gyáritól, ami volt???

Törölt felhasználó

jaaaa! Már megkaptam a választ! :) Elõbb írtam, csak utána olvastam... :)

KG

csajos #14013:
Igazából nem tudom, de szerintem nem lesz rossz. :)

Törölt felhasználó

Gyönyörû lesz! Gratula! :) ))

gylac

KG #14011:
Nem :) nekem ugyvan a forgalmiban irva hogy semlegesoliv,és nemtudta hogy az milyen zöld,gondoltam megkérdezlek téged :D

gylac

KG #14011:
Ja és mennyi az ára?

Laceeee

KG #14011:
azért a mobihel ami talán nem kellett volna oda:(

nyuszy

gylac #14020:
A típustáblán rajta van a gyári színkód, az alapján kikeverhetõ.

Marczin Róbert

KG #14009:
Nagyon képben Miskolcot illetõen, ez tetszik. :D :D :D :D
Hány darabot szeretnl kedves Gábor? Mint látod az enyémnél bevált hálistennek. ;)

CsuTee

Nagggyon király, csak így tovább, tetszik :)
Akkor ez az a KG zöld? Miért KG zöld ez?
Ezt is jókor kérdezem meg :c)

Törölt felhasználó

szép munka

Grosso

Suhajda Dávid #14050:
Csatlakozozm!! Szép. nagyon is!! Kiváncsi vagyok már, milyen lesz a vége!

Tibee

Apropó, nem tudom kérdeztem-e, de ha elkészül, akkor elviszel egy körre? Mármint nem az autóban, hanem az autóval. :D :D :D :D :D :D

CsuTee

Tibee #14055:
Csakis utánnam, én már 1 évvel ezelõtt lefoglaltam :)

Tibee

CsuTee #14056:
Nekem mindegy, hogy mikor, csak kíváncsi vagyok, hogy milyen az, ha 72 paci tol hátulról. :)

CsuTee

Tibee #14057:
Erre várom már én is 1 éve :)

Lajoska

Tibee #14057:
Én ezt inkább newm szeretném Benõben átélni, mert az azt jelenti, hogy valaki belémszaladt...

Lajoska

Nagyon szépen alakul, gratula!

KG

Polski #14019:
Köszi :)

gylac #14020:
Neten utána kell nézni a gyári színkódoknak, vagy a kis táblácskán, amit Nyuszy mondott.
De ha viszel mintát, az alapján is kevernek.

gylac #14021:
Minek mennyi az ára?

Laceeee #14022:
Direkt rákérdeztem, engem meggyõzött róla Lakkcipõ, hogy nem rossz anyag, már évek óta használja. De beesni elvileg nem tud, mert hagytuk rendesen kiszáradni. Meglátjuk, én bízom benne, hogy jó lesz azon a kevés helyen, ahova került.

Marczin Róbert #14027:
Abba a körforgóba kéne bevinni Rékát frissjogsival. :D
Szerintem 6 db biztos jöhet, ha éppen arrafelé slattyogsz. :)

CsuTee #14032:
A régi színe is ilyen volt az autómnak, amikor errõl a színrõl volt szó, elõjött mindig, hogy olyan, mint KG-é, és így rámragadt ez a szín is, mint a hepatitisz. :)

Suhajda Dávid #14050:
Norberto Grosso #14054:
Köszi. :)

Tibee #14055:
CsuTee #14056:
Ott volt a lehetõség, mikor vittük Szirmabesenyõre, végigutazhattad volna Miskolcig az utat. :)
Persze, szívesen viszlek. Megtiszteltetés, hogy ilyet kérsz. Ugyanúgy, ahogy Csutitól.
Viszont a 70 lóra még várni kell, elõször megy vissza a gyári egy kicsit felhúzva...

Lajoska #14065:
Uh. :D :D :D
Köszi!

gylac

KG #14068:
Oké,a festék literjének ára :)

Horváth András

Csak így tovább KG! :) Még egy lépéssel elõbbre van a kis gép. :)
Nem nagyon hagyatkozom a képekre, mert tudom milyen az, amikor a fotógép és a monitor is alakít valamit a színen. Nagyon sokat tudnak ezek ketten csalni. Élõben kéne látni. :)

CsuTee

KG #14068:
Ahha :)

Marczin Róbert

KG #14068:
Szerintem Réka még ráér ezzel a körforgóval, mert néha még engem is meglep a fák közül kikanyarodó villamos... :D :D :D :D :D :D :D
Mindenképpen veszek neked csövecskéket. ;)

KG

gylac #14075:
A bázisnak az árát így hírtelen nem tudom, azt viszont igen, hogy a lakk literje valahol 25 rongy körül van.

Horváth András #14077:
Gyere el, és megmutatom élõben! :)
Köszi a bíztatást! :)

Marczin Róbert #14085:
Azért mondom, én is menekültem anno abból a forgóból. :)
Nagyon szépen megköszönném, csak jobbra görbüljenek, mert én úgy szeretem. :)

Marczin Róbert

KG #14088:
:D :D :D :D :D
Dili. ;)

Törölt felhasználó

Hölgyeim, Uraim, üdvözletem!

Végéhez közelít a KG kispók hadmûvelet! :)
Már csak 2 képsorozat várható tõlem, de ezt is KG-re bízom majd, mit tesz fel és mit tart meg meglepetésnek!
- A hitetlenkedõknek: Nem szabad csak a név vagy a gyártó után minõsíteni egy anyagot! A puding próbája a kóstoló, szokták mondani! Na, én ezért vagyok ekkora, mert már végig kóstolgattam mindent ami létezik!
Mindazonáltal Ti tudjátok a legjobban, legalábbis aki már ismer, hogy sz..t nem használok, csak azért hogy a tulajnak spóroljak 2000 pénzt! :)
Persze, mindenbõl lehetett volna használni a nagy márkák cuccait, de akkor KG hosszában vágta volna fel az ereit! Úgyhogy, no para! :)
-Aki esetleg felújításon töri a fejét, kérem tiszteljen meg a lakatosmunkával is! Asszem így a legjobb mindenkinek!
Mára ennyi, további szép napot mindenkinek!
Sziasztok, holnap!
Lakkcipõ! :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!