2008.12.08. Hétfő

Többen kérdezték, hogy mi van az autóval, hiszen régebb óta nem blogoltam. Az érdeklődés rendkívül jól esett. Nem tüntem el, és az autó is folyamatosan alakul, csak sok rajta az apróbb, pöcsölős meló, így nem kívántam minden kis hülyeségről egy bejegyzést írni. Illetve sokminden készülgetett, de olyan rész nem volt még, amire bátran kijelenteném, hogy ez elkészült. Így jelen pillanatban írok egy naplóoldalt a sok el nem készült dologról, amiken nem mindegyiken látszik, hogy sok munka volt velük, de ezt majd jól elhiszitek nekem. :)

-A gázbovden nagy falat volt (na az elkészült :) ), kb. annyi az egyedi módosítás rajta, mint az egész autón. A bovdenház rövidnek bizonyult, mivel az Abarth gázrudazat máshol van, mint a gyári polski, illetve más is a bovdenház rögzítése, ezért az egyedi bovdenház mellett még a rudazatot is módosítani kellett. A bovdenre a Marczin Robitól kapott fém faudi-csikló került.
A gázpedálhoz közel eső bovdenrészt már rutinosan oldottam meg, hiszen láttam Robi autóépítésekor, hogy hogyan is kell azt. Egy csomagtérnyitó bovden háza került beépítésre, ez felelős azért, hogy a bovden elkerülje a kardánalagútban futó vízcsöveket. A bovdenhez egy aluból kivésett rögzítőelemet alkalmaztam.

-A légszűrőházam is alakulóban van, Milán készített nekem karbonlapokat hozzá. Túl nagy bonyolultság nem lesz benne, mint ahogyan a régi karburátoromnál sem, két lap között lesz a légszűrő szendvicsszerűen. A talprészbe már a karburátor helyét belevágtam, már csak az átfogó csavarok hiányoznak, és a kartervisszavezetést kell megoldani, de ahhoz is már megvan a girbe-gurba gumicső.

-Nagy volumenű tákolás még a kábelezés.
A hátsó kábelköteg már véglegesen a helyén, minden átalakítás megvan.
Az első kábelköteg kb. 80%-os még, hiszen kb. 70m -nyi kábel még behúzásra kerül, 5 relé, és 4db biztosíték egészíti ki a gyári rendszert. A 4db biztosítékot egy polskiéval szinte megegyezű biztosítékház tartalmazza, csak nem 8, hanem 12 helyes. Ehhez fedelem még nincs, így aki tanáccsal tudna szolgálni, hogy minek lehet a biztiháza, azt szívesen fogadnám.
Jelenleg már csak a vízhőmérőt (régi Lada marad egyelőre) kell bekötnöm, a kürtöt, és a főkábeleket beszereznem, behúznom, stb. Jah, meg persze a kapcsolópanel került be a szivatókarok helyére, itt is Milánt illeti a köszönet a karbonért.

-Bekerült továbbá a benzintank is, sikerült elég izlésesen bekötözgetni a benzincsöveket. És meglepően könnyű volt a tankra rádugni a vastag csövet úgy, hogy nincs ott a gyári emelőbak. :D

-Rájöttünk még, hogy mitől szar a fék: Lábféket használva a hidrós kézifék is munkahengerként működne, és a márkás, drága, mégis szar munkahenger úgy volt összetákolva, hogy egy kis zeeger ellenében tudott is egy keveset mozogni. Most ki lett alátétezve, illetve normális zeegergyűrűt kapott, de még így sem vagyok nyugodt... :(

-Voltunk még Miskolcon is Robiéknál, ahol egy kellemetes hétvége keretén belül ellátogattunk az aggteleki cseppkőbarlangba. Nagy élmény volt, én még soha nem voltam. Ha már Miskolcon voltunk, beugrottunk Vikihez is, akitől megkaptam a csodás Gerzsonka csodás lökhárítóit, ezúton is köszönöm őket, még soha nem láttam ilyen szépet. :)

-Megoldódott a hátsó kerékcsapágy gond is, sikerült beroppantani a gyűrűket, már a féltengely is bekötve. Ettől függetlenül keresek még mindig régi roppantó-gyűrűt.


Szóval sokminden sűrűsödött bele a bejegyzésbe, aki végigolvasta (nem sokan :) ), az látja, hogy kb. semmi nem készült el, és hiába értelmes volt a munka, a kocsi elkészülési mutatója szinte semmit sem haladt előre... :)
Fém faudi (köszi Robi) Gázbovdentartó tervezési fázisban Hosszú új ház Tank a helyén (üregvédőt lassan le kéne törölnöm a küszöbről :) ) Betöltőcső Kézifék. Ezen múlik az életem :( Karbonlap kapcsolótábla (by Milán) Barlang előtti izgalom :) Csppk Vikinek szeretettel! :) Csodaszép :) Gázbovden rögzítés Gázrudazat finish Légszűrőház alakulófélben Próbálgatás Túl sok helyet nem foglal Nincs versenyautó karbon nélkül :) Azóta már a féltengely is bekötve Végre ez is a helyén :) Gyulával frissítettünk egy generátort Új kedvencem :) Nem volt szívem otthagyni :) Autobiankások HELP! :D

Kommentek

Tibee

Gratula MESTERR! :) Nagyon szépen haladgat a Kisautó. Végül akkor kislökös lesz rajta? Nekem speciel egyre jobban kezd tetszeni a kis lökhárító a mûanyagok közül. Lassan már mindenkinek a BIS-é van rajta. :D :D

Grosso

Én is csak gratulálni tudok. :D

Tibee #26547:
Nekem személy szerint a BIS tetszik, de van, amelyiken nem áll jól.

Tibee

Norberto Grosso #26548:
/2 Igaz, stílusfüggõ. A Tied speciel baromi szarul nézne ki kislökössel. :D Viszont egy gyári állapotú, vagy gyári külsejû autón a mûanyagok közül a kicsi mutat jobban. Szerintem. Viszont a króm odaver az összesnek. :D :D :D :D :D :D

Csacsa

szép lesz a kocsid :) pici autó honnan van? :) nekem is kel olyan :)

KG

Tibee #26547:
Norberto Grosso #26548:
Köszönöm urak. :)
A lökhárító kérdésben még mindig nem vagyok biztos.
Azt tudom, hogy beleszerettem a kislökösbe (amennyire utáltam az autó vásárlásakor, most annyira bejön, fõleg ezek a szépek), és jelenleg ezzel tudom elképzelni a puritán és minél butább gyári kinézetet. De biztos majd csak akkor leszek benne, amikor kigurult a garázsból. :)

Egyelõre nagyobb dilemmát okoz, hogy a hátfalamat szét kellett qrjam, lakatolni, fényezni kell újra, mert nem fért fel a motortól, elcseszte a lakatos... :( Inkább nem is fotózom le egyelõre, mert elsírom magamat.

Kondráth Csaba #26551:
Köszi!
Vaterán vettem. Ritkán, de ki lehet fogni ilyen Polistil modellt.

obrotka gyula

Reklámozd, hogy ilyen fasza generátort bárkinek tudunk csinálni. :) :) :)

Lajoska

Lassan, de biztosan.
Lassan már közhely lesz, de szépen alakul. Csak így tovább, és gratula!


obrotka gyula #26554:
Tényleg? Hmm...

Buszos Petya

Alakulgat, látom. Csak így tovább! ;)
Érdekes elképzelés a kislökös, de lehet, hogy tényleg mutatni fog. Nekem meg egyre kevésbé valószínû, hogy marad a kicsi, valszeg BIS lesz a végleges.

KeMa

Elvileg a ladáknak van ugyanolyan, de nagyobb biztiháza. Legalábbis viandr gépében volt olyan, VAZ felirattal.

Tibee

Ha kell szép hátsó kislökös, akkor íme. Nem is drága, pedig szerintem új. :D
http://www.vatera.hu/lokharito_hatso_pf_126_106275281.html

Hári Antal

Én végig olvastam :D sok sikert a továbbiakhoz :D

Buszos Petya

Tibee #26567: Hé, ez nem is rossz. :D

Chris

azon a lökhárítón lesz elöl a kockarendszám?? :) Amennyiben igen, kíváncsi vagyok rá!

Steveee

Eszméletlenül jól néz ki!! Rendkívül igényes és precíz munka. Csak így tovább! Nekem tetszik így kislökössel!
Ui. A Bonci bontóban van majdhogynem új hátsó kislökös. :) Ha érdekel. :)

baz

Jol halad kicsike!
Grat!
Ja es Bogog Mikulkast az elmaradt!
B

Horváth András

Ne tegyél rá kislököst, lécci, lécci, léccííí!!! (üvöltve sírós szmájli)

Az igaz, hogy nincs sok választás, ha nem kókányolt lököst akarsz rátenni, a BIS lökös is lejárt lemez, de azért szerintem mégiscsak jobban mutatna a tiéden is. :)

A hátfalas sztori sajnálatos, remélem hamar egyenesbe jön az a része is az autónak.

Továbbra is minden elismerésem. :) A léxûrõház húúúdááászééép. :)

CsuTee

Nahh mit akarsz látványos haladást vélek felfedezni ;) Grat :)

Kopányi Sándor

KeMa #26564:
1600-as zsigáknak van ilyen 12-dbos bisztiháza(persze alatta még van egy kiegészítõ bisztisor)Hûtõventi és egyéb nyalánkságok miatt!

KeMa

Kopányi Sándor #26584: Azaz! Meg a niváknak is ilyen van (mármint 12-es, meg alatte egy 5-ös, asszem).

Siffi

Szépen haladsz az autóval, gratulálok hozzá! :)

KG

obrotka gyula #26554:
Meg önindítót is? :D :D :D :D :D

Lajoska #26555:
1: Köszi!
2: Jah. :)

Buszos Petya #26557:
Meglássuk. Nem dizájnpolskit építek, úgyhogy remélem a kislökhárító ocsmány kinézete bõven belefér majd. :)

KeMa #26564:
Kopányi Sándor #26584:
KeMa #26588:
Jelenlegi tudásom szerint a Ladáké nem 12-es, hanem 10-es, olyan is van otthon. Elvileg a Níváé is 10-es.
Ebben biztosak vagytok 100%-ig?

Tibee #26567:
Köszi! Sajna nincs most fölös pénzem ilyenre, de lehet licitelek rá...

Hári Antal #26569:
Külön köszönet érte, hogy elolvastad! :D

Chris #26572:
Na ez jó kérdés. Eredeti elképzelés az volt, hogy rendszám helye lefalazva, és a rendszám kidobva a lökös bal oldalára, de mostmár tanácstalan vagyok. :D Meg sajnálom összetaknyolni is. :)

R. István #26577:
Megtiszteltetés, köszönöm!
A sárga polskiról le is akartam szedni a lököst, csak már nem volt rá idõ. De köszi a tippet!
Nem lehet régi a lökös, mert törve volt a hátulja, úgyhogy valszeg újat vettek annó rá...

baz #26579:
Köszi-köszi! Nektek is boldog Mikulkát! :)

Horváth András #26582:
Majd meglássuk. BIS lökösöm sokáig volt, meg mindenkinek az van, ahogy már írták. Meg a cél az, hogy kívülrõl minél gyáribb legyen.
Hátfal idegesít egy picit, mert már rég felrakhattam volna a kocsira, a mociháztetõvel, kislökössel együtt. :)

CsuTee #26583:
Siffi #26609:
Köszönöm, Urak! :D

Lajoska

KG #26612:
Közgyülön visszatérünk rá. :)

Plósz Gyula

Baszod én már kurva kiváncsi vagyok élõben hogy nézki ;)
lessz majd nyálcsorgatás :D

Laceeee

Szombatra remélem elékszül :)
Egyébként gratula, jól haladsz ;)

VIKY-01

Aaaaaaazta-paaaaasztaaaaa!
Nagyon szép az a lökõske! :D Grat hozzá, tényleg jól áll rajta! :) Na, majd tavasszal Gerzsin a króm lökõs... :P :P :P ;)

Lajoska

VIKY-01 #26702:
Sikerült már szerezned?

KeMa

KG #26612: 3, 100%-ra nem, de kérd el viandr-tõl az övét... Õ úgyis késest akar :D

Laceeee #26682: :D :D :D :D :D

KG

Plósz Gyula #26622:
Kb. úgy, mint bárki polskija, csak a színe más. ;)

Laceeee #26682:
Ezt a jól haladsz kifejezést, lassan cinikusnak fogom gondolni. :D

VIKY-01 #26702:
Mégegyszer nagyon köszönöm Neked!!!! :)
Azt még nem tudom, hogy nekiessek-e mûanyagápolóval, vagy fújassam feketére...

KeMa #26723:
Az nem jó, mert az övé 2x12V-os. :D :D :D :D

Laceeee

KG #26745:
2/ persze mert ott szórakozol mindenféle széndarabokkal :D

KeMa

KG #26745: Ezér volt benne két biztosítéktábla :D Tehát neked elég egy is :D Különben közben eszembejutott, a szuperszónikus zastava gtl 55-ben lehet még olyan biztitábla, amit keresel. De erre nem mernék megesküdni.

KG

Laceeee #26746:
:)

KeMa #26774:
Tippet köszi, majd nézek egyet a bontóban.

VIKY-01

Lajoska #26722:
Még egyenlõre nem... :(

Lajoska

VIKY-01 #26919:
Körbenézek még én is, hátha utamba akad egy pár. Tavaly egész eredményesen sikerült mindent beszereznem.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!