2009.01.12. Hétfő - pici update

A garázsban mostanában a vezetékelés volt a nagy divat, így én is főleg ezügyben tevékenykedtem.
Már jóideje csak zsinórozgattam, de mostmár úgy néz ki, hogy lesz is belőle valami. Valamelyik nap összedobtam egy kapcsolási rajzot, mert már én sem igazodtam ki a dolgokon. De igazából nem is volt rá szükség, mert minden elsőre és hibátlanul működött azok közül, amiket beüzemeltem. Az indexrészt, illetve a vízhőfok mérőt még nem tudtam kipróbálni, mivel ezek még nincsenek beszerelve. Az örömöt az jelentette, hogy az egyedileg tákolt reléhalom a rengeteg zsineggel is hiba nélkül kapcsol. Úgyhogy büszke voltam magamra.
Sajna még korán sincs vége ennek a szakasznak, mert a főkábel ma kora reggel érte el a beszerelhető formáját, és még a kábelköteget is rögzíteni kell, de lassan és biztosan meglesz. :)
Továbbá vásároltam a bontóban szombaton egy Fiat 127-es 903cm3-es motort tartalékba, mivel az autó nagyon úgy nézett ki, hogy csak 26000-et futott. Kuplung, és nagyon sokminden még gyári volt rajta, tehát el is tudom képzelni. Milánnak, Robinak köszi a segítséget!
A bontósok előtt meg le a kalappal, mert képesek még a legnagyobb hidegben is autót aprítani. Illetve amíg én kitekertem egy csavart, addig a bontós Gábor fiú leszedte az egyik első futóművet a 127-esről. Lehet ezért halad ilyen lassan az autóm? :D

Update:
Tegnap lepróbáltam az indexet, vészvillogót is. 1 kontakthibát találtam, amit javítottam. :) Ez nagyon izgi volt. :D
Visszatért az élet a szemébe Kardánalagút kapcsolósor csatlakozói A kapcsolósor bepasszintás előtt Ez is kész. Köszi Milán a karbonért! Na erre sajnáltam a lóvét, de durván :( De legalább nem fog leégni az autó... Tuningovy bizwtosytékházowy (kiderült: nagypolskié) Szintén nagypolski, szintén Milántól. Vitrines darab Némi nagynyomású mosás után (bár nem volt mit mosni rajta) Ahhoz képest, hogy idén lesz 36 éves, egész csinos. :) Sorsát még nem tudom. Viszont ülni kényelmesen lehet rajta. Ezt is még a bontóban találtuk. :) Ma reggeli állapot: kábelok forrsztás előtt Számomra sokat jelentő és dilemmát okozó apróságok Apróság, de mennyit gondolkodtam rajta. :) És ezek csak az egyedileg hozzátoldott dolgok... Jah, és persze BUÉK!!! :)

Kommentek

Plósz Gyula

Jó bontó lehet nálatok ;) A sokrácsos az fasza nagyon.Mennyiért adták a motort ha nem vagyok tul .... :D

KG

Plósz Gyula #27917:
A legjobb benne, hogy szombaton is nyitva van. :)

Sokrácsos mellett 3x legalább elsétáltunk, mire Milán észrevette. Egy 90-esen volt rajta. :)

KG

Plósz Gyula #27917:
Motor alku 35-nél kezdõdött. :)

Plósz Gyula

KG #27919:
asztapicsa!!!! :D :D kemény vagy ;)

Törölt felhasználó

KG #27919:
nem is volt az alku :D

Horváth András

39 év... az komoly! Sokrácsos tetõn a mûanyag takarógenyók ritka idiótán néznek ki! :) :) :) Régi gazdája biztos sokat gondolkozott, hogy minek van még ott pluszba az a pár rács. :)
Mellesleg: szép az autód! ;) :)

obrotka gyula

Az új díszeket tudod, hogy geci szépek, mert mondtam már. :) Kapcsolási rajzra is mondtam, hogy állat vagy. Szilveszterkor ott voltam, szóval akkor valami negatív:

Piros kapcsolók annyira nem jönnek be.

:) :) :) :) :)

KG

milán #27922:
Nem, mert a bajszos bácsi allergiás az alkura.

Horváth András #27924:
Csak 36, légyszives ne öregítsd! :) :D :D :D :D
Sokrácsosat pont emiatt alig vettük észre. :)

Köszönöm! Majdnem olyan szép, mint a gazdája. :D :D :D :D D :D :D :D :D :D :D :D :D

KG

Díszek. :)
Apropó a kutyás néni "dísze" meddig lesz nálunk? :)

Amúgy meg nem hiszek Neked, a színes futómû is csúnya, mi? :D :D :D :D :D

Bontóba a Gáborgyerek kérdezte, hogy mi van Veled, miért nem jöttél? :D :D :D :D :D :D :D :D

KG

KG #27930:
Az elõzõ Gyulának ment.

obrotka gyula

KG #27930:
Szarok rá, odaadjuk a cigányoknak, azok boldogok lesznek vele. :)

Hmm. Érveidet nem tudom cáfolni, így kussolok. :) :) :) :)

Mert baszott hideg van. :)

KG

Vagy feladjuk postán neki úgy, hogy a címzett fizeti. :D

:D :D :D :D

Nekem valami himbasoros eset jutott eszembe. :D :D :D :D :D

obrotka gyula

KG #27935:
Az nem is rossz. :) :)

Jah, az nem õ volt, hanem a gyûrött fülû. :) :)

Laceeee

:)

CsuTee

Nagyon fain, a gombsorban miket kapcsolsz a 3 gombbal? :)
Ez az új moci úgy néz ki mintha egy két része télleg zsír új lenne, nagy vétel volt már ránézésre is.
Pontosan micsoda az a bigyó amire nem igen akartál költeni? :)

Törölt felhasználó

obrotka gyula #27933:
ha a kotyogós fötengelyes mociról van szó én szivesen elviszem :D :D

Grosso

Ügyes! Jó látni, hogy apránként mégis halad az autó, persze csak ha kevesebbet jársz bontózni... :D :D

KeMa

Üüüü, azért a két biztosítékért 990 Ft? :S:S:S Jaj... Énnekem meg marékban vannak itthon a 40-60 amperesek, mert nincs szivem a melóhelyen kidobni (mert általában a jókat is kiszórjuk)...

Különben grat, nagyon szépen alakul a verda!

KG

CsuTee #27943:
Köszike!
Mondjuk a termosztát része új is, meg a benzinszûrõ. :D Reméljük belülrõl is szép, majd egyszer talán kiderül.

A fõkábelekre nem óhajtottam volna annyi pénzt rááldozni, dehát sajna rövidnek bizonyult a régi a mostani megoldásokhoz. :( Mondjuk ha nem hifiboltban vettem volna, akkor valszeg olcsóbban megúszom, de nekem ez tetszett. :)

A gombokkal a hûtést, a fûtést kapcsolom, illetve a harmadikkal a gyújtást szakítom meg, ha éppen durrantani támad kedvem. :)

milán #27950:
Elvisszük majd a méhbe, legalább visszajön a rááldozott benzinpénz, meg a lemosásának az ára. :)

Norberto Grosso #27958:
Köszike!
Bontóba mindenképp kell járni. :D :D :D :D

KG

KeMa #28002:
Az még a kisebbik gond, de a két biztosíték árából kaptam egy fél méter piros kábelt... :(

Köszicsi!

KeMa

KG #28008: Hol vetted? Mert az veszélyesen drága...

KG

KeMa #28010:
Tudom. Ez tetszett. :)
http://www.autohifituning.hu/

KeMa

KG #28013: Jah, itt tényleg drága... Elektronikai boltban ugyanezt a feléért-negyedéért kaptad volna :P

KG

KeMa #28016:
Köszi a tippet. Legközelebb okosabb leszek.

CsuTee

KG #28007:
Vazee durrcsizni, ilyet akkor nehogy én is hekkeljek majd az enyémbe :)

KG

CsuTee #28028:
Nem kell ahhoz kapcsoló, elég a gyújtáskulcsot jó ütemben forgatni. Csak nekem becsatolva kicsit kényelmetlenül lehet majd elérni, így essen kézre inkább a gomb! :)

Steveee

Mázlista vagy Te is!! :D Gondolom, hogy a Bonci bontóban voltatok. Jól sejtem, ugye? ;)

Szép a sokrácsos reaktorfedél, nem is gondoltam volna, hogy van ilyen hazai bontóban még. :)

Amúgy nem érdekel egy csere? :D Én adom Neked a 28.000Km-es Polski motoromat és Te meg a 127-eset. Így mindketten jól járunk. :D :c)

Ótó meg nagyon szép lesz. :)

Steveee

R. István #28033:
Amúgy a 127-es (amibõl a motor származik) nem egy sárga színû, elsõ szériás volt?

CsuTee

KG #28031:
Te én akárhogy kapcsolgatom a gyk-t ,sosem tudok durrogtatni.:( Na jóó most ettem babot most könnyebb, de általában nem megy. Megtanítasz rá? De ne a babosra mert az már megy :c)

KeMa

CsuTee #28055: Azért nem, mert a tiédben víz is van :D

KG

R. István #28033:
Igen, a Bonciban voltunk, és az elsõ szériás 127-esbõl való, amit egy öreg mami vitt be, õ volt az elsõ tulaj. Szomorú voltam nagyon az autó miatt, hiszen majdnem gyönyörû volt. Még a futómû csavarok közül sem volt semmi összerohadva.

A cserén más szituációban még el is gondolkodnék. :) Volt az én gyári motorom is 33000km-es, és 90000-ig elég keményen ment. :)

CsuTee #28055:
Rá kell érezni. :D :D :D :D :D
Amúgy lehet valami mûszaki oka is, hogy nem megy a durrogás. Panda karburátoros polskival nekem még sosem sikerült, a bis meg ugye hasonló.
Ladával csak egyszer durrantottam életemben: http://www.garageblog.net/blog/kg/2546 :D :D :D :D :D :D :D

Steveee

1.)
:(
És mást is hoztatok el belõle, a motoron kívül?
Asszem, hamarosan én is meg kell hogy látogassan a Boncit. :D

Amúgy a csere csak vicc volt. :)

KG

R. István #28077:
Önindító, generátor, meg apróbb csavarok, amik a motorhoz tartoztak. Meg ha jól tudom, Gyula már egy hete "megvásárolta" belõle a váltógombot. :)
Sajna mást én nem nagyon tudok belõle hasznosítani.
Legfeljebb a fényszórót, ami SIEM-es, olasz, de abból is csak az egyik az, a másik lengyel.

Részemrõl annyira nem, ha barátnõmnek még nem lenne kész a motorja, elgondolkodnék egy cserén. :)

Kopányi Sándor

Rajzon a hõgomba az üt :D :c)

KeMa

Kopányi Sándor #28148: bazeeeeeeeeeeeeee, fel sem tûnt :D :D :D :D :D

KG

Kopányi Sándor #28148:
KeMa #28149:
Direkt miattatok rajzoltam ilyenre. Azt hittem, senki nem fogja észrevenni. :D :D :D :D

Steveee

A "vízóra" felirat sem gyenge. :D :D
De a hõgomba viszi továbbra is a pálmát. :) :D

baz

Hm a fokabel biztositek, nagyon vonzo dolog!

Grat a haladashoz! jovo heten indithato nem?
szep moci.
:) :)

KG

baz #28566:
Köszönöm!
Már most is indítható kulccsal, csak rá kell dugjam a benzincsövet, meg kell vízrendszer. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!