2009.06.17. Szerda

Hogy ne legyen uncsi, a Zsigáról is készítek már egy bejegyzést. Végülis másfél éve már aktuális lesz. :D
Az autó kímélő használatban van, szinte mindig fedett helyen parkol, igyekszem óvni a környezeti behatásoktól és magamtól is. :) Télen talán 3x volt úton, úgyhogy egész jól sikerült megállnom, hogy a hóban-latyakban ne használjam.
Még a tél előtt kapott új műszakit és zöldkártyát, a vizsgabiztosok dícsérték, szinte csak a szilentekbe tudtak belekötni, hogy öregek, de azt mondták azok is hibátlanul használhatóak még egy jó darabig. A műszaki után nekiálltam Dinitrollal lealvázvédeni, illetve a kisebb hibákat lecsiszolni/festeni, na meg persze üregvédeni, de fűtött garázs hiányában ez a projekt megállt, mert a következő naptól már iszonyatosan hideg lett. Ezt nyáron szeretném majd befejezni.

Hogy legyen valami aktuális is: Most hétvégén megjárta ismét hibátlanul a Pest-Pécs-Pest távolságot, ennek örömére foglalkoztam vele egy kicsit:
kipucoltam a csomagteret, és a belteret. A vicces, hogy a csomagtérben még mindig találtam az előző tulaj (akit nagyon becsülök) által belerejtett védő zsírpapirokat. :)

Illetve eljött annak az ideje végre, hogy átgumiztassam a Ladát. Előkapartam a padlásról a gyári kerekeit, amiket összesen kb. 4 évet használtak (ez látszik az állapotukon), Réka segítségével lepucoltuk az üregvédőtől, mivel az összes szinte teljesen barna volt. :) Erre ráment egy délutánunk. :)
A tisztítás után Bazzal elmentünk a gumisához, ahol átrakattam a mostani felnikről a gumikat a lepucolt gyáriakra. Sajnos a gyári kerekekre még nem lehetett belső nélküli gumit felrakni, így mindegyik gumi kapott 1-1 belsőt is. Ennek kevésbé örültem, mert annyira nem csípem a belsős megoldásokat, de ez van, valamit valamiért.
Az egész akciónak két oka volt, az egyik, hogy a gyári felnik sokkal szebbek, szinte hibátlanok, és csillog rajtuk a gyári festés. A másik lényeg pedig az, hogy ezekre már fel lehetett rakni a belülről homokolt, festett krómdísztárcsákat!!!!! :) :) :) :)
Nem is fosom tovább a szót, inkább dobok fel pár képet. :)
A súly helyét még nem pucoltam le. :) Gyári (Made in USSR) gumikkal :) Némelyik még autón sem volt :) Ez szintén igaz 1-2 felnire :) Belülről sem csúnyák :) :) Kipucevált csomagtér (üregvédő foltokkal) Tiszta beltér Tiszta beltér 2 Itt már kezdtem fáradni :D A krómápoló jót tett nekik, de nem hibátlanok, ellenben reméljük nem is lopják le Autó lánnyal Gumisnál És a végeredmény :)

Kommentek

Lajoska

Még mindig tetszik. :)

Törölt felhasználó

Iszonyatosan szép a Zsigulátor!

A küszöbdíszléc hová lett? :)

KG

Lajoska #34880:
Ennek kifejezetten örülök. :)

Polski #34881:
Köszi.
Jó a szemed. :)
Díszléc még tél elõtt került le, amikor a rozsdát pucoltam, illetve alapoztam utána a szürke foltokat. Sajna a foltok fehérre festése elõtt hirtelen és nagyon elromlott az idõjárás.
Ha a nyáron lejavítgatom a hibákat, akkor megy vissza a léc.
Kissé állt a retek alatta, de minden lepucolható volt. :)

KeMa

Nagyon csini autó! :)

Törölt felhasználó

KG #34886:

Értem! :) Csak azért, mert emlékeztem rá, hogy neked fent volt, külön figyeltem, mert kevés Zsigulin marad fent. :)

Kopányi Sándor

Helyes! Ezek a gumik... :D Ha lelopják a krómokat, szólj ölünk érte!!! Szépótó még mindíg ;)

Tibee

Deazezerkettes, csakperegpereg... :D :D :D
Nagyon szép a kis fehérség. ;)

Polski #34893:
Höhö, minenken is megvan. :D

Karki

Milyen ismerõs az emberi gesztus a 10. képen :D

Imádom a zsigulikat, a családom elsõ autója egy okker 1200S volt. Sose volt semmi baja.
Ez a piros belsõ pedig királyos :)

Laceeee

Még mindig szép az Európai uniós Old Timer :D

Dömi

Karki #34899:
/1 háttérben meg a köcsögök fellógatva :)

Buszos Petya

Ez a kocsi egy igazi gyöngyszem. Azok a gumik radiál- vagy diagonálgummák?

Steveee

Véééégre van Lada-blog is! :)
Nagyon szép autó és remélem, hogy ez azért nem szokott (gyakran) keresztbe menni, nem úgy mint a Pók. :O :)

Buszos Petya #34926:
Szerintem inkább diagonál, én legalábbis annak nézem.

Lajoska

R. István #34928:
Szerintem "gumikonál".
Bocs, magas laszti.

obrotka gyula

Sokkal-sokkal szebb és autentikusabb lett. Megy a zsír és az arénatámi. :) :) :) :)

KG

KeMa #34891:
Köszi! :)

Kopányi Sándor #34896:
Csak nem lopják le. A hobbi zsigásoknak ez túl fénye vesztett, a vérbeli zsigások meg annyira hülyék, hogy nem tudják leszedni. :D :D :D :D

Tibee #34898:
Néha beleáll a görcs a gyomromba, hogy ezt is meg kéne csinálni...

Karki #34899:
A gesztust forgalomban csak ritkán (napi 1x) szoktam használni, de rá lehet szokni. :D :D :D :D :D :D

Laceeee #34902:
Elgondolkodtam egy picit, h mit akar ez jelenteni. :)

Dömi #34906:
Rékáék kertje Hirden. :)

Buszos Petya #34926:
Diagonal. :)

R. István #34928:
Meg vallom õszintén, volt már rá példa. De konkrétan ez a kocsi nem kívánja úgy, mint a polski. :)

obrotka gyula #34960:
Akkor még jobban lehet vele csajozni? :D :D :D :D
Köszi a támit! :D :D :D :D

Laceeee

KG #34964:
5/ veterán börzén mondtad, hogy ez azért EOT rendszámú mert az unióban már csak ilyet tehetnek a veteránokra ;)

KG

Laceeee #34967:
Beszélek össze-vissza néha. :) :) :) :)

Buszos Petya

Lajoska #34933: Ááááááá... :D :D :D

obrotka gyula #34960: Kársztájlingon egy kicsit még ciki egy ilyen autó. Sehol egy nyúlketrecrács, egy kínai éndzsölájsz, meg egy cápauszony-anteRna. :c) :D :D

KG #34964: És ezekkel a diagonálokkal használod a járgányt? Ha esetleg nem tudnád õket hova tenni, akkor tudok rájuk egy vevõt.

Tibee

KG #34964:
/3 Nagyonjóóóó! :D

KG

Buszos Petya #34985:
3: Akkor nem volt érthetõ a blogom. :( :( :( :( :D :D :D :D
Azokat a gumikat rakatattam át a gyári felnire, amikkel eddig jártam. Igaz, azok is 1985-ös gumik, de hibátlanok a semmi használat miatt.
A vevõ mindenképpen érdekel, mivel az a cél, hogy a gyáriakat eladjam egy restaurálónak, csak várom a megfelelõ jelentkezõt. :) Direkt azért nagy óvatossággal szedték le a felnikrõl a gumisnál. Én a kocsira nem raknám már föl, mert ugye nem csak kiállításokra viszem a kocsit, hanem illegális gyorsulásra is (á, nem :) ). Szóval nem árt, ha normális gumi van az autón.
Amúgy van egy full gyári, autón nem volt gumi, és 3 db használt, amik 4 évig futottak a kocsin 1981-1985-ig, kb. 5-6 mm mintamélységgel rendelkeznek. Na meg van egy agyonkopott is. :)

Tibee #34992:
Aztán mindig rájövök, hogy még egy autót sem bírok befejezni, nem úgy, mint egyesek... :D :D :D :D

Buszos Petya

KG #35004: De, érthetõ volt, csak azért kérdeztem, van egy cimborám, aki elmebeteg szinten restaurál egy '73-as Zsigát (olyan minõségben, mint te meg a Polskit), és szerintem kéne neki egy garnitúra szép diagonálgumma, szóval le tudnátok boltolni, már amennyiben érdekel.

KG

Buszos Petya #35027:
Érdekel a dolog, sõt egyenesen megköszönném, ha megadnád neki az elérhetõségemet. :)

Buszos Petya

KG #35120 :O ksa, az õ nevében is köszi. :)

GABI703

Lada szép Lada jó, milyen szép gratgrat gratula! :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!