2009.06.17. Szerda + UPDATE

Nem csak a Lada, a Polski is haladt ám előre. :)
Lacee elkészítette nekem a váltómat, amiben ugye csoportkereket és egyes fogaskereket kellett cserélni a legutóbbi kíméletlen használat miatt. A szállítást és az alkatrészeket Gyula biztosította. Mindkettőjüknek álljon itt egy nagy-nagy KÖSZÖNÖM!!!!! :D

Rékával (neki szintén köszi) lepucoltunk még 2 váltót, amik nagyszüleimnél pihentek. Az egyik a régebbi hegesztett difis sebváltó (http://garageblog.net/blog/kg/1663), aminek kicsit már lóg a bele, a másik pedig egy 40ezret futott gyönyörű állapotú.
Ezeket elkezdtem előkészíteni is,  a lemezalkatrészek már homokolva, szinterezve vannak (szintén köszi Holló, Gyula a szállítmányozásokért), kapnak tömítéseket, olajat, gumiharangokat és esetleg egy szimmeringes váltófedelet.
Na meg persze kiflexeltem a 40ezresből a 900-as miatt fölösleges részeket. > ;) :D :D :D :D :D
A cél az, hogy bármikor váltóhibám lesz, ott legyen a garázsban 1-2 készre összerakott váltó, hogy csak ki kelljen szedni az előzőt és berakni az "újat". :)

Fontos momentumhoz értem még ezeken kívül, amiről szívesen megemlékeznék: elkészültek a kerekeim. :D :D :D :D Az aluk csodafelnik, hiszen egyetlen fordulat nélkül megjárták a Pest-Miskolc-Pest távot. :)
A nagy út előtt még harcoltam a homokszórós nénivel, aki nem akarta bevállalni a kerekeket, ugyanis allergiás a szinterre... Előzetesen a polírozandó részről hibátlanul lemostuk kromofággal a festéket, kimaszkoltam, hogy üveggyöngyözve még véletlenül se legyen a fényesnek kívánkozó felület.
Miskolcon Marczin Robi intézte nekem a kerekeimet, akinek ezúton is nagy köszönet jár ezért a nagy segítségért. Volt görgőzve, esztergálva, polírozva. Utóbbi sajnos nem lett teljesen tükrös, valszeg a felni anyaga miatt, de igazából közben rájöttem, hogy nem is biztos, hogy jól áll a kocsimnak az agyonpolírozott felni. Most így tetszik a legjobban. :)
Hétfőn eljutottam végre odáig, hogy a küllők közötti részeket és a kerék fonákját lelakkozzam, ezt persze újabb maszkolás és pucolás előzte meg.
A lakk éppenhogy megszáradt az alukon, reggel már dobtam is be őket a Zsigába a Yokohamákkal együtt, és irány a gumis. Baromi jól állnak a hatos felnin az A539-ek, és elég könnyen rá is pattantak a szerelőgépen. :)
A felniket ma este rápróbálom az autóra, hogy minden stimmel-e. Voltak ugyan már fent Fulda 175/50-ekkel, de a Yokohama mégiscsak más, nem akarom, hogy beleérjen bármibe is. Ha minden simán megy, akkor már csak tehermentesítő gyűrű kell, egy szett kerékőr, és mehetnek is fel a kocsira. :)

UPDATE:
Tegnap este ídesapám és Gyula segedelmével bekerült a váltó. Sikerült szépen berakni, egyedül a tankon keletkezett egy apró karc.
Ezen kívül felpróbálódott az egyik felni. A Yokohama és a lengőkar között szerencsére van 3-4 mm, így nem kell pogácsázgatni. Ráadásul a vártnál jobban mutat a kocsin. Nagyon bejön, érdemes volt szívni vele.
Ma reggel pedig egy másik felnit elszállítmányoztunk néhány kerékagy és fékdob kíséretében az esztergályoshoz. A bácsi tehermentesítő gyűrűt fog készíteni a felnihez, hogy korrektül középre legyen felrakva.
Még a maszkoló ragasztóját le köll pucolni 2007 május: A felnik vásárlás előtt :) A felnik vásárlás után :) Kissé viseltesek voltak Az első pucolás Próbálgatás 2007 június: Próbálgatás immáron gumival és kezdetleges polírral 2009. február: Az első kör kromofuck után 2009. május: Kész a polír Szépek nagyon :) Robicigi :) :) 2009. június: Lakkozva, gumival Fémszelep mobilos fotttóval Tarcsiváltók negyvenezres Laceee (a láb) elkészítette az ajándékomat :) Gyönyörű a belseje (már csak zsír kell bele :) ) Keveset használt váltófogaskerék eladó :) Ez jött ki belőle. Csoptengely fényezést Laceee kivitelezte. A vitrin dísze lesz. :) Lakkozócucc a felnihez Szép, éles kép Nem sok a hely. :) Felni belseje Jó koszos már alulról A tőcsavarok sajna így már nem állnak annyira ki... :( Bent a váltó az új szinterezett A betűvel (az szebb, mint a fekete) :D

Kommentek

Dave07

nagyon szépek a felnik, na meg Lacee is szép munkát végzett ismét ;)

KG

Dave07 #34882:
Köszi! :)
Laceee nagyon érti a dolgát. :)

Törölt felhasználó

szép felnik :) , esztergályos bácsit sikerült megtalálni? egyes sokáig bírta...

Laceeee

Kár, hogy szétszedés elõtt nem fényképeztük le a váltót mert fantasztikusan koszos volt a belseje. Ha teszel bele zsírt akkor kiszúrom a yokohamákat :D

CsuTee

Nagyon zsír lett a felni :)
Egy ilyen váltó nekem is elkélne :D
Csak kennyed be jól gépzsírral az mindent megold > ;) :c)

norberto

Csodaszép felnik! :)
Csoptengely is csinos :) :) :)

Grosso

Gratula a sportcipõkhöz, képet kérünk, mihelyt az autón vannak! ;)

Bazzegh, szép a csoportkerék. Ilyet én is csináltam már, de még gyúrnom kell, ahogy látom bõven leköröztél. Én az egyes fogaskerekét sose gyaláztam még így el :D :D :D

hollo

Laceeee #34903:
Ezt én is mondtam neki, zsír nem való oda :P

Laceeee

Jut eszembe a masnit hagyd rajta nyári taliig, az arc lenne :)
hollo #34915:
fõleg összekeveredik az olajjal, kiül a váltó falára és nincs ami kenje a fogaskerekeket:(

Steveee

Szépek a felnik!
A váltóra mostmár szerintem vigyázz! :D Tudod, 1-est csak állóhelyzetben kapcsolunk! :D :D

Laceeee

R. István #34934:
most is akkor kapcsolta csak a kuplungot kell óvatosan adagolni és nem leugrani róla :D

obrotka gyula

Jöhet az update, mert a többit már vagy láttam, vagy a kezem is benne volt. :) :) :)

KG

milán #34890:
Köszi, igen sikerült. Rendes a fószer. :)

Laceeee #34903:
Csak Neked:
http://garageblog.net/image.php?image=20644&full=1&h=1024&src=

CsuTee #34904:
norberto #34910:
Köszi! :)

Grosso #34911:
Nekem már volt hasonló... Kell bele tolókerekes. :)
Képeket épp töltöm. ;)

hollo #34915:
Igazad van, csak a kenyérre való. :)

Laceeee #34925:
A masnit már levágtam róla. :( :D :D :D :D :D

R. István #34934:
Ha vezetem, akkor mindig áll. :D :D :D :D :D :D :D :D

obrotka gyula #34959:
Most töltöttem fel.
Az a kéz nem a Tied, hanem "a Láb"-é. :) :) :)

obrotka gyula

Elsõ közös képen nagyon adja, az utolsón meg nagyon nem. :) Mondjuk a sajátommal is hasonló hadilábon állok. :(

Laceeee

KG #34963:
2/ Köszi! :)
KG #34963:
6/ kár:( :D
obrotka gyula #34959:
ha egy végbélnyílásról is felkerül egy kép akkor jogosan merül fel a kérdé, hogy abban is benne volt a kezed? :D > ;)

KG

obrotka gyula #34965:
Az utsó még azért nem jó, mert a váltócsere után nem ült le rendesen a segge. :)
Nekem nagy és kellemes csalódást okozott ahogyan állt a kerék. Sztem egyáltalán nem sok, és beleillik a képbe. Aztán lehet, hogy kiállok a garázsból vele, és szar lesz. :)

Laceeee #34968:
Utsó: Mutass képet! :D :D :D :D

Törölt felhasználó

Szép a felni!

Alul a sárvédõ alján a barna ugye csak üregvédõ? :)

Durva a lengõkar és a gumi közötti hézag. :)

A tank nem épp Polskis, jól látom,hogy más autóé? :)

Laceeee

KG #34969:
http://4.bp.blogspot.com/_uvuqMxGR7WU/SZW2u3CBEsI/AAAAAAAAAJk/C-e6hJFrWfE/s400/segg.jpg
:D :D :D :D
Polski #34976:
Szerintem az polski tank csak sárga és nem rozsdás :)

baz

Grat! Nagggyon tettszetos!

:) :) :)

Tibee

Nagyonnübberr!!! Gratula hozzá! ;)

Grosso

Nagyon adja! Jó lesz, szép az összhatás, már csak a kockák kellenének az elejére vissza :D :D :D :D

Buszos Petya

Ütõs. Elöl is el fog férni? ;)

KG

Polski #34976:
A tank gyári, csak sárgában csöppet máshogy mutat. :)
http://www.garageblog.net/image.php?image=18655&full=1&h=1024&src=

A sárvédõ illesztéseknél még a kifolyt üregvédõ van, ahol belátni a lukon, az is az. Arra direkt ügyeltem, hogy a lámpakeret mögött belül a kasztniban is ki legyen fújva zölddel, és arra ömlesztettem rá az üregvédõt. :)

Laceeee #34978:
Nem is tudtam, h van csajod. :D :D :D :D

baz #34990:
Örülök, h tetszik! Köszi, h elkísértél. :)

Tibee #34991:
Köszics!

Grosso #34993:
Összhatás olyan lett, amilyennek akartam: gyári bódé egy nem túl feltûnõ, viszont robosztus felnivel.
Kockák nem lesznek... :) :)

Buszos Petya #34995:
Remélem... :)
Elviekben a lakatossal kiszedtük a laprugót régen, leraktuk addig a kocsit 2 emelõvel, amíg a 14-es gumik már hozzáértek a sárvédõ felsõ pereméhez, és utána lakatoltunk addig, amíg mindenhol el nem fért a gumi.
http://www.garageblog.net/image.php?image=12013&full=1&h=1024&src= (Esköszöm így szebb volt :) )
A belsõ dobból az egyik merevítést kikalapáltuk egyenesre (ezért kellett az utastérben gittelni a doblemezt), az elsõ saroknál meg kicsit megrogyasztottuk a sárvédõt kifelé úgy, h a gyári íves kihajtást végigvittük egészen a homlokfalig. Na meg persze a peremezést is megcsináltuk, illetve hátul is alakítottam sokat a doblemezen az ültetés-széles gumi páros érdekében.
Az hogy elfér-e, az majd kiderül. :)
Igazából a 6-os felni vs. kormányösszekötõ miatt aggódok.
Meg ugye nem egyszerû egy 4x100-as felnit 4x98-as tõcsavarokra feltenni... :)
Valami csak lesz. :)

KG

Buszos Petya #34995:
Találtam még egy jó képet az elsõ sárvédõ kalapálásról:
http://www.garageblog.net/image.php?image=12397&full=1&h=1024&src=

KG

Buszos Petya #34995:
Na még1: Peremezés, doblemez szélesítés, borda és merevítés eltüntetése.
http://www.garageblog.net/image.php?image=12408&full=1&h=1024&src=

Törölt felhasználó

Nálam akkor is a Buszos Petya BUS elsõ sárvédõjének megformálása viszi a pálmát! :) :) > ;)

CsuTee

Öcsém....nem találok szavakat :D

Horváth András

Az a jo ebben az egeszben, hogy meg mindig nem tudom elkepzelni, milyen lesz a vegleges osszkep ezekkel a felnikkel, ugyhogy izgulva varom a kovetkezo bejegyzest. :) A 3-4 milis kep az nagyon ott van! :) Szep ez a felni na!

Buszos Petya

KG #35005:
KG #35006:
KG #35007:
Ejha, szép munka. Külsõre meg tök szolid, nem is látszik az átalakítás. Ha megfelelõen nagy ET-jû a kereked, akkor a kormányösszekötõbe valszeg nem fog beleérni.
Nekem is 6'-os felnim van szóval valami hasonló vár rám is, de én úgy terveztem, hogy a külsõ doblemezbe beletoldunk egy 10-25 millis csíkot. Mondjuk ezeket a megoldásokat is lekoppintom majd. ;) :D :D :D

KG

Polski #35010:
Az valóban mindent überel. :)

CsuTee #35020:
Te is ittál? :)

Horváth András #35022:
A baj az, hogy még én sem. Nem áll össze a fejemben a kép, úgyhogy már én is izgulok egy kicsit. :) Valszeg 2-3 hét múlva mennek fel végleg a kerekek, majd akkor meglátjuk... :)
De mivel elhagytam a fényképezõmet, így valszeg nem fogok tudni fotózni. :)

Buszos Petya #35028:
A szélesítésen én is gondolkodtam, de azután inkább igyekeztem a bódét gyárira hagyni, így utólag nem bánom.
A kerekek ET33-asak. Reménykedünk. :)

CsuTee

KG #35121:
Frászt csak a sok szilva hajt :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!