2010.09.14. Kedd

Na szóval. A hatalmas titkot felfedném, hátha valaki még nem tud róla: hozzám került KeMa Vespája. :) :) :)
A mocit KeMa szinte látatlanba vásárolta Vaterán ezelőtt jó pár évvel. Az előző tulaj ezermesterként rengeteg "szép" dolgot alakított a Vespára, legfájóbb dolog talán az volt, hogy erősítse a karosszériát, végighegesztett egy laposvasat a pajzs peremére.
Na az ilyen, meg egyéb tunnnning megoldások miatt dönthetett KeMa a felújítás mellett. A moci darabokra lett szedve és szépen elkezdte összerakosgatni részben új alkatrészekkel. Valahol itt kapcsolódtam bele én a történetbe.
Nálam idén OTExpón kezdődött a hülyeség, hogy szeretnék egy Vespát. Előtte is vonzottak a robogók, de mivel életemben nem motoroztam, tartottam egy kicsit a dologtól. Neten nézelődtem az olasz típus után, de vagy mindegyik lerúgott volt, vagy nem tudtam volna megfizetni az árat. Utána jött egy időszak, amikor úgy éreztem, benőtt a fejem lágya: lemondtam a mociról, komolyabb dolgokra igyekeztem volna gyűjteni a pénzt, és már nem is kerestem az ilyen pénznyelőket. Na ekkor talált meg inkább engem a Vespa. :) KeMa írt egy ártatlan PÜ-t, hogy Gyula barátomtól hallotta, hogy érdekelnek ezek a gépezetek. Na itt már rosszat sejtettem. :)
A mocit megnéztem, de mivel félkész állapotban volt, és nekem fingom sem volt a kétkerekűek összeszereléséről, így abban maradtunk KeMával, hogy összedobja, és ha mentem vele egy kört, akkor meglátom. Közben telt-múlt az idő, nézegettem újra neten a hirdetéseket, de egyre jobban kezdett megfogalmazódni a gondolat, hogy ez a kockalámpás lesz az igazi. Mikor felkerültek ide a képek, hogy elkészült, kb. 10 percenként késztetést éreztem, hogy felnézzek, és végignyálazzam a képeket. :) De KeMa is hasonlóan állt a dologhoz, rendkívül szimpatikus módon más ajánlatokat meg sem hallgatva ajánlgatta nekem a mocit, mintha tényleg csak nekem szánná, és mindent megcsinált rajta, amivel éppen kifogásom volt.

Aztán eljött a nagy nap, mikor elgurultunk Pilisszántóra menni egy karikát a kétkerekűvel. A többiek derültségét fokozva küzdöttem a váltóval meg a fékekkel, de úgy éreztem el merek indulni vele, úgyhogy egy gyors papírozás után neki is vágtunk az útnak. Itt megjegyzendő, hogy kb. éjjel 11-kor  szakadó esőben, gyér világítással, mindennemű motorozási rutin nélkül. :)
A túra hamar véget ért, mert a falu vége táblánál a motor befulladt és leállt. Nem akart elmenni. :) KeMa segített, valahogy elindította, de a következő 100 méter után újra megállt. Gyújtás volt, úgy nézett ki a dolog, mintha túlfolyna a karbi. A dolgot a kései időpontra, esőre, sötétségre és a motor műszaki dolgaihoz kapcsolódó sötétségünkre is hivatkozva feladtuk. Visszatoltam KeMához, aki ugye a falu másik végén, a domb tetején lakik. :)
A folytatás vasárnap következett, amikor is KeMa ismerőse megemlítette, hogy nem-e ferdén áll a karbi, mert akkor túl tud folyni. Fúvókákat cserélgettünk, egyenesbe raktuk a porlasztót, majd minden úgy nézett ki, hogy működik. A próbakör úgy szólt, hogy elmegyek a faluhatárig, majd vissza, ha nem robban le, akkor nekivágunk a "kemény" 30 kilométernek Pestig. Így lett. Verőfényes napsütés, jóság boldogság, majd a faluhatár után nem sokkal a motor ugyanolyan tünetekkel megállt. :) Elszántság és anyázás volt bőven, mert addig tologattam, míg el nem indult újra. Ez körülbelül 30x megismétlődött, és közben besötétedett.
Jámbor Laci kollégám vitt le, és kísért fölfelé a polskijával. Róla köztudott, hogy szeret bütykölni, az út szélén lerobbanva szerelni, ötletelni, hogy mi lehet a baj. Na a vége felé már ő is azt mondta, hogy vigyük vissza a motort, mert így életveszélyes. :) :) :) :)
A 100métert haladunk - 100métert toljuk események ciklikus váltakozása a benzinkútig tartott, ahol megálltunk tankolni, pihenni, én pedig megszáradni, mert ömlött rólam a víz, pedig nem volt meleg. :)
Egy utolsó betolás, és haladtunk tovább, de legnagyobb meglepetésemre a motor nem akart leállni. Néha bedadogott, de vígan jött Pest felé, és az utolsó 15 km-t egygázon, hiba nélkül megtette. Valszeg a benzin volt benne nagyon szar, mert a tankolás után egy álom volt vele menni, néha még a 60-at is súrolta a sebességjelző műszer. Na itt szerettem meg teljesen. :)

Azóta mentem vele pár karikát, egyszer nem kellett betolnom, teszi a dolgát, úgyhogy utolsó filléreimből még beruháztam néhány alapvető motoros kellékre.
Megkötöttem a biztosítást is, nagyon durva az 500Ft-os éves díj a Generali veterános biztinél. :)
Igyexünk mihamarabb összeszokni a kis géppel, és remélem sok vígan elpöfögött kilométerünk lesz együtt. :)

KeMának itt is megköszönném az önzetlen segítséget, és hogy összejött az adás-vétel, illetve akik még segítettek: Rékának, Gyulának, Somának és Jámbor Lacinak a fuvart, Milánnak a kölcsönbukót, és még akiket kihagytam. :)
Elindulás előtt Köszi a fotókat, KeMa Fürkészem a kezelőszerveket :) Baznak igaza volt: Száguldunk és félünk :) Itt már én vezetem :):):):):) Ilyen volt, mikor KeMa megvásárolta Tigrincs :) Szétkapva Takonykirály volt az előző tulaj :( KeMa és a drótkorong eredménye :) Elkészült a fényezés (őőő, inkább festés :) ) Összerakás KeMa módra :) Kb. ebben az állapotában láttam először Majd az elkészült mű :) Eddig csak autóban volt rajtam bukó :) A kis dögnek is tetszik, akinek ma van a névnapja. :) Olasz mocihoz olasz bukó. Köszi KeMa a tippet! A biztonsági rendszer. Gyulát csókoltatom a lakat miatt! :) Egy stílusos kép a végére :)

Kommentek

Laceeee

Durva, Gratulálok hozzá! :D :D :D
Ahogy nézem a motor kialakítása olyan, hogy menet közben biztonságos orális aktust lehet rajta végrehajtani :D

Grosso

Gratula! Érdekesen nézel ki rajta. Vagyis inkább nekem furcsa! De sok sikert a géppel a közös km-ekhez ;)

KeMa

Nagyon örülök, hogy hozzád került :)

Szerintem nyugodtan megírhattad volna, hogy az adásvétel napjának reggelén a motor baszott beindulni :D :D És csak érkezésetek elõtt fél órával adott magáról ismét életjelet :D

Nem gondoltam volna, hogy a benya a szar... 2 deci szar benzinre rátoltam 3,5 lityót... eszembe nem jutott volna, hogy ez árthat neki... Hát pedig de :)

A bukó tuti, legjobb ár-érték arányú. Vespához legjobban mondjuk a Momo-design bukók illenek, de akkor a vételárat mégegyszer elkölthetted volna bukóra :D

Használd egészséggel, és ha bármiben tudok segíteni, szólj! A gányolásokért elõre is sorry :D . De ezt korábban sem tagadtam, hogy van rajta :)

Az elsõ kerék agyára, ahová feltettük a védõkupakot... Na, az egy koronás anya, kéne neki még egy sasszeg. És vegyél rá új gumikat! Ez a legfontosabb! Gumicseréhez még pajszer sem kell :)

Ja, és szembe jutott, van még hozzá egy pótkerekem (felnistül), elõkerül, akkor küldöm!

VIKY-01

Gratula a kis vashoz! Balesetmentes közlekedést!!! :)

Na hallod.... Amikor néztem KeMa motoros képeit, hirtelen megnéztem, hogy most ez az Õ bejegyzése, vagy a tiéd... ugyanis a motoron lévõ figura ismerõsnek tûnt, bár nem volt egyértelmû. :) Furi mi?!

KG

Laceeee #47368:
Köszi!
Igen, ez igaz, majd kipróbáljuk. Vagy ha nem akarod, akkor majd Rékával. :)

Grosso #47369:
Köszi!
Igen, ezt el tudom képzelni. :) :) :)
Réka is azt mondta a tegnap vásárolt bukóra, hogy jól áll a hülye fejemen, de nem tûnt túl õszintének. :D :D :D :D

KeMa #47371:
Nem csak az adásvétel napján baszott beindulni, hanem vasárnap is, mielõtt elhoztam. :)

Nagyon remélem, hogy valóban csak a benya volt szar.
Mindenesetre azért egy tarcsi karbit beszerzek. Még mindig ezzel szemezek: http://auto-motor.vatera.hu/alkatresz_felszereles_motorkerekpar/motor_es_reszei/vespa_karbulator_180386514.html
Papíron ugyanaz a típusa, mint a speciálé. Ezt a 19-es torkot nem értem, de az lehet, hogy elírás/elmérés, nem?

Bukó szerencsére olcsóbb is volt, mint boltban. Vaterán találtam egy fazont, akinek mociboltja volt régen, és most a megmaradt szarokat féláron adja. A kesztyû is valami 6 rongy lett volna, és 2-ért odaadta. :)

A gányolásokat már beszéltük, hogy nem gáz. Fõleg nem így, hogy látom már, hogy mi hogyan mûködik, és el is mondtad, hogy honnan mi hiányzik. Szívás/meló lesz vele bõven, viszont melyikkel ne lenne? :)
De a sasszeget azért örülök, hogy most megemlítetted. :)

Pótkerék érdekel, mert akkor arra is kéne gumi, na meg ha már gumizok, akkor szerintem a felni is újra ezüst lesz. :)

Mégegyszer köszi mindent, hihetetlen rendes módon álltál/állsz végig a dolgokhoz. :)

VIKY-01

Havercsávót láttátok tegnap????

http://picasaweb.google.hu/tomper

KG

VIKY-01 #47373:
Köszi, igyexünk. :)

Azért durva, hogy mennyire lehetek gnóm, ha egy hátulról kapucniban készült képen megismer egy leányzó úgy, hogy szinte csak egyszer találkoztunk elõtte. :D :D :D :D :D

Karki

Szép kis dög, gratula hozzá. :)

Ki lehet majd próbálni? :D

VIKY-01

KG #47377:
Jó a memóriám na! :) Vagy Te vagy jellegzetes?!?! > ;)

A Zsigulimós linket ajánlom figyelmedbe!!! :P

Laceeee

VIKY-01 #47381:
Ilyet kell polskiból is csinálni :) :)

VIKY-01

Laceeee #47385:
Megemlítették a kollégáim, de ennek keskeny a Kis Polski. Bár 125-ös pojjjó! :c)

Törölt felhasználó

Gratula hozza! Emlekeztet a Komar mopedemre, ami mindig remekul megy, neha nem pedig minden ok vele elvileg es akkor amig nincs kedve nem indul. En mar leszarom barhova elindulok vele. :) )) Neha ugy felhuz hogy majd ki hajitanam, aztan meg masnap megis jo vele menni. :)

Törölt felhasználó

http://www.google.com/imgres?imgurl=http://images04.olx.hu/ui/3/24/06/59461806_1.jpg&imgrefurl=http://gyongyos.olx.hu/romet-komar-moped-4db-38000ft-iid-59461806&usg=__C3Av3KAPXPoHRYrHdYJ0bOXhzig=&h=469&w=625&sz=50&hl=de&start=27&zoom=1&tbnid=nvB0Fno63kFPnM:&tbnh=128&tbnw=191&prev=/images%3Fq%3DKomar%2Bmoped%26um%3D1%26hl%3Dde%26client%3Dfirefox-a%26sa%3DN%26rls%3Dorg.mozilla:de:official%26biw%3D1016%26bih%3D567%26tbs%3Disch:10%2C798&um=1&itbs=1&iact=rc&dur=259&ei=7nqPTIHvN8uNjAe2m5TnDA&oei=z3qPTIKrGcSOjAfUxpzuCw&esq=3&page=3&ndsp=16&ved=1t:429,r:6,s:27&tx=109&ty=85&biw=1016&bih=567

KG

Karki #47378:
Köszike! :)
Engem? :)

VIKY-01 #47381:
Remélem az elõbbi. Amúgy eszembe nem jutott volna, hogy kapucniban hátulról bárki fölismerne. KeMa szerint kapucni sem kellett volna, bár ezek szerint még így is kevés volt az álca. :)
Eddig nézegettem a képeket. Ezek betegek. :)
És ahogy látom, pont Újpesten volt az eskevõ melóhelyemtõl pár percre. :( Kár, hogy nem láttam. :(

Laceeee #47385:
Vagy BIS-bõl. :)

Polski #47387:
Köszi! :) Én azért még reménykedem a megbízhatóságában. :)

KeMa

Különben meglett a doboz izzó, amit nem találtunk? :D

Karki

KG #47389:
Szeretnéd, mi? :P

Törölt felhasználó

KG #47389:

Vegulis a komar is megbizhato, sosem kellett meg tolnom, persze szeret meg meg allni. :)

Marczin János

Az a csááávó !
Nagyon kemény vagy !
:D :D : o) : o) ;)

Buszos Petya

Aztanemnormáliscsávótvazze! :D :D :D
Mindig tudsz meglepetést okozni, bár õszintén szólva minden további nélkül ki is néztem belõled az ilyen és hasonló õrültségeket. Sok örömteli kilométert a géppel!

Egyébként meg rutin nélkül motorozni az zsír. A közelmúltban kellett elvinnem egy 500-as Suzukit A-ból B-be természetesen mindenféle jogsi meg rutin meg ilyesmi nélkül. Jó móka volt. :D :D

Lajoska

Nagyon komoly lesz ezzel keresztbe menni. :)
De a kétkeréken indulás legalább alapfunkció vele.
Gratula hozzá!
A sziámi nagyon jó fej :)

piciHuBo

Gratula hozzá! Én elsõnek KeMa képeinél azt hittem soma az, mert neki van még hasonló felsõje de a következõ tippem te lettél volna! Viszont ez azt jelenti, mehetünk motorozgatni is. A licitért meg bocsi, nehéz ilyen jó állapotú alig használt karbit találni :D

Laceeee

KG #47389:
Bis magában hordoz mindent amit beleépítettek a zsigulimoba csak halandó emberek ezeket az értékeket nem láthatják :D :D :D

obrotka gyula

Látom eszi az izzókat! :) :) :)

Remélem a garázs ezentúl szaros Vespa cuccokkal is tele lesz. Mikor megyünk olaszba? Elõtte meg beugrunk Szabadkára is. :) :)

KeMa

obrotka gyula #47408: Szerencsére nem eszi. Viszont a rendõrök szeretnek izzókészletért szarozni :D

raver

Gratula :) Remélem jó helyen lesz nálad :D

Laceeee

Szedd szét had fújjam le :D :D :D ;)

KG

KeMa #47390:
Még azóta nem voltam a 8-ban, majd ma meglesem. :)

Polski #47393:
Így már értem a kommentedet:
http://www.rockdiszkont.hu/kepek/nagy_kepek/rockdiszkont_kepek/komar_laszlo_all_a_bal.jpg

"Polski @ 2010.09.14. 19:34:25
Vegulis a komar is megbizhato, sosem kellett meg tolnom, persze szeret meg meg allni. :) "

Marczin János #47394:
:D :D :D :D

Buszos Petya #47396:
Én is boldog voltam, mikor hazafelé a körforgóban megindult keresztbe akaratomon kívül. :)
Meg egyszer rosszul raktam be egyesbe, és az elinduláskor csak akkor kattant be, mikor már húztam neki a gázt rendesen. Rékáék végignézték a mögöttem lévõ kocsiban, hogy "EGYKERÉK"-en indulok. De sikerült magabiztosan letenni az elejét, és totál azt hitték, hogy direkt így akartam. :) Az aznapi székletemmel nem volt gond utána. :)

Lajoska #47402:
Sejtettem, hogy tetszik a macsek, direkt miattad töltöttem fel ilyen képet is. :)

piciHuBo #47403:
Neked is West-pá -d van? Milyen?
Motorozás ok, feltéve ha megvártok a kemény 45-50 körüli sebességemmel. :)

Laceeee #47406:
Én kérek elnézést! :)

obrotka gyula #47408:
Imádni fogod a szétszórt motor cuccokat a garázsban. :) :D :D :D :D

raver #47422:
Azt én is. :) :) Köszi!

Laceeee #47428:
Sejtettem, hogy addig nem hagysz békén. :) :) :) :)
Majd 1szer... :) :) :)

piciHuBo

KG #47438:
Nem vespa-m van de eléggé régi darab. :D

KG

piciHuBo #47458:
Akkó mid van akkó? :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!