2010.10.13. Szerda

Ráfeküdtem rendesen a Vespa témára mostanában.
Réka segítségével szétkaptuk a motort/váltót. Kiszedni baromi egyszerű, kb. 2 csavar, bovdenek lekötése, és lent van a teljes erőforrás, hajtás, hátsó lengőkar, rugó, gátló.
A belseje azért bonyolultabb, de még talán így is össze tudnám valahogy rakni. :)
Elpucegáltuk, bedobozoltuk szépen a dolgokat. Csajosnak köszönet, hogy ismét igénybevehettünk a garázsa előtt egy 2 négyzetméteres betonplaccot! :)
Végeredmény: henger-dugó-gyűrű kuka, 1-2 csapágy szar, kuplung kuka, tömítések-szimmeringek kukák.

Közben jött egy olyan dolog, hogy vásároltam még egy szétszedett Speciált, hogy mi a retkes >#@#>@&-nak, azt nem tudom.
A csomagban volt egy üres bódé, ami nem a legszebb szintén, de évjáratra 1972-es, jóformán az összes alkatrésze, egy csomó új cucc, illetve ami a legfontosabb: egy 125cm3-es PK motor. (A PK egy újabb szériája a Vespáknak, a 70-es évek végétől gyártották a 90-es évekig.)
Osztottam/szoroztam, és az 50-es eredeti motorra kb. egy kilot röhögve rá lehetne költeni, hogy normálisan lehessen használni Pesten. Nagyobb henger, nagy karbi, sportkipu, hosszabb áttétel, meg még amik kötelezőek: csapágyak, tömítés, szimmeringek, gyári kuplung, stb. Úgyhogy beláttam, inkább a 125-ös blokkba kell beruházzak. Bekattantam, nem tudok mit tenni. :)

A dolog amilyen kő egyszerűen indult, most már kezdem úgy látni, hogy nehezebb berakni ezt az egyező márkájú, de típusidegen mocit, mint a polskiba a 903-as Fiatot. :)
Kell a motorra nagyobb hengerburkolat, szívócsonkot kell hajlítani, vagy beszerezni egy harmadik típusú Vespáét, kipufogóra kell valamit kitalálni, vagy az is egy harmadik típusé lesz, a teljes motort átvezetékelni, mivel a Special még 6V-os, de az új motor már 12. Ehhez trafót, feszültségszabályozót beszerezni, stb-stb.
És akkor még jön az, hogy kellene tudni, hogy a motor működik-e, vagy sem? Kompresszió van ugyan benne, de egyelőre megbontani nem akartam, csak átpucolni, így nem tudom, hogy kuplung, váltó, csapágyak, tömítések, egyebek milyenek. Mondjuk a tömítések tuti halottak, mert kb. egy centi vastag olajsár volt körben a motoron, ami 4 órás intenzív pucolást eredményezett.
Úgyhogy jelenleg itt állok a dologgal.

Egy segítőkész Vespás fórumozó mondta, hogy a polskimból ítélve ennél a mocinál is hamar elkezdődik majd a felújítás, meg a tuning. Akkor még egy 'majd 10 év múlva' kifejezéssel az arcomon röhögtem a dolgon, de most valami valóban elkezdődött. :) Kellett ez nekem? :( :)
>#@>xc!%++/%"£$ßxyc....
Minek kell ez nekem? :( Van azért kínja. De annyira azért nem vészes. Szegény, mi vár rá...? :) Egy halom kóc Piros, olschool sportkipu. Sajna 50-esre. Régi vágyam: pajzsra szerelhető visszapillantó Másik régi vágyam: pótkeréktartó Nagykarbi sportléxűrővel 125-ös dzsuvásan 125-ös már tisztán Elmosódott Beszerzett 12V-os f@szságok Special: 6V-os állórész megszakítós gyújtással PK: 12V-os állórész elektronikus gyújtással Az 50ccm-es eredeti motor pucolása A ventillátoros lendkerék kis ablakán keresztül lehetne a megszakítóhézagot/gyújtésszöget állítani. KÖSZI! :( Vót ezen is dzsuva, na meg taknyolás, meg törött blokk, meg utólagos sufnimunkák Fékpofák valami tuningosak, fogtak is izomból. Ezt polskinál is érdemes lenne? :) Fékalaplap aluból :) A lényeg, hogy volt a bácsinak sokféle csavarja :) Qplung Főtengely valamiféle tunnnning hajtójkarral A váltó :) Blokk kettészedve Kifejezetten szép alkatrészek :) Nem csak a hajtókar, valszeg a főtengely is tuningosos Alakul a tisztaság De jó, hogy Pesten van most a Zsiga :) (a háttérben Soma pózol :) )

Kommentek

obrotka gyula

Tetszik ez a Vespa dolog, szépek az alkatrészek is, csak baromira nem érdekel a motorozás. :(:( :)

Még mindig nem tudom, hogy irigyeljelek, vagy sajnáljalak. :)

Legjobban az tetszik a dologban, hogy lakásban is össze lehet csapni egy ilyet. :) :)

KG

obrotka gyula #47850:
Nekem is csak a Vespa feeling tetszett, és nem a motorozás, utóbbit le se szartam eddig.

A sajnálás jöhet nyugodtan, mert kissé máshogy terveztem az elkövetkezendõ 1-2 hónapomat, minthogy egy zümmögõ bringába beleöljek sokmindent. De majd meglássuk, mi sül ki belõle.

Ha érdekel, van egy üres kasztnim. :D :D :D :D

Amúgy meg:
http://www.youtube.com/watch?v=DZ4vx3FQaRU&feature=player_embedded

Laceeee

Standoxnál láttam egy nagyon szép rózsaszín színt. Érdekel?: :) :) :)
Blokkot polírozd fel! :)

Marczin Róbert

Továbbra is csak azt tudom mondani, amit Kecskeméten is, hogy irigyellek amiatt, milyen bölcs, okos döntéseket tudsz hozni sorra, nem nyúlsz bele kétszer ugyanabba a sz@rba...
;)
De sok sikert hozzá, és leld benne örömöd. ;)

Marczin Róbert

Nézd mit találtam neked!!!!
Ilyened még tuti nincs!

http://hirdetotabla.duen.hu/alkatre_z/egyeb/vepapkalkatrezek24945

;)
Szerintem ne tökölj, jó lesz ez még valamire. ;)

KG

Laceeee #47852:
Rózsaszín most még nem érdekel, köszi! :)
Blokkpolírozásra már gondoltam.
Csak elõször induljon be, meglátom, hogy mi a szar rajta, aztán utána szétdöntöm a télen. :)

Marczin Róbert #47854:
:) Köszi! :)

A hirdetést már láttam. :D :D :D :D

KeMa

Gratula!

Kereklámpás vespapa?


obrotka gyula #47850: Linkeljek olyan képet, hogy a szobámban van a vespa? :D

Lajoska

Elõször azt hittem, PX-rõl beszélsz, de az nem 72-es, hanem 82-eslenne.
És lenne egy külön bónuszköröd a keverékolajozás - külön olajozás témában is.

Hogy miért vettél ilyet? Mert kék.

KG

KeMa #47857:
Dehogyis. Szintén Special. :)
Gyula ötlete alapján lehet Rat lesz belõle. :)

Lajoska #47861:
Kb. én is ennyi észérvet tudnék felhozni a mentségemre. :)

Buszos Petya

Apa kezdõdik... :D :D :D
Amikor kérdeztem, hogy ezt is 900-asítani akarod, akkor csak viccbõl írtam. (Mondjuk nem mondom, hogy nem néztem ki belõled.)

Fogsz te még egy ezres Moto Guzzi nyergébõl vigyorogni, mint a tejbetök... :D

Lajoska

Buszos Petya #47867:
Ducati Monster, V2-es, gyönyörû hanggal.
Szerintem inkább egy olyan kellene alá. :)

Marczin Róbert

Buszos Petya #47867:
De csak ha nem fér el benne az 1,3-as Hayabusa... :D > ;) :D ;)

viandr

Vazze, amikor csak a kis képet láttam a blog fõoldalán, azt hittem le fújtad kékre :)
Sok sikert, lesz vele meló :D

Buszos Petya #47867:
90 cm3 is motort kéne berakni, és meglenne a kisöcsi feeling :D

Buszos Petya

Lajoska #47872:
Vagy például az. A Monster az nekem is tetszik, de nem biztos, hogy vennék magamnak, mert azért nem annyira megbízható. A Moto Guzzik azok azért stabilabbak...

Marczin Róbert #47877: Akkor már minek szarozni? Kawa ZZR 1400, 200 lóerõvel oszt hadd szóljon. :D :D :D

viandr #47884: Csak a Vespán hülyén néz ki a mászóka... :D

KeMa

Most nézem, a Ducati gyújtás egy vagyont ér, és sohasem megy tönkre! Az tuti cucc!

Az a fõtengely, meg hajtórúd az én exmotoromból van? Nagyon kemény... És a fékbetét is? Különben a fékbetét rezelés az növeli a hatásfokot. De nagyon nehéz jól megcsinálni.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!