2011.02.02. Szerda

Ennyit a kevéskilométeres autókról. :( Egyelőre megállt a tudomány nálam tegnap.

Cseréltem volna ki a hengerfej tömítést, mert az még lemaradt a motor teljes rendberakásából, és érződött, hogy kifúj kissé. Ez nem is volt csoda, hiszen majdnem kézzel tudtam lazítani a csavarokat. Mindent szépen, türelmesen szétszedegettem, lepucolásztam annak rendje és módja szerint. Viszont mikor húztam volna rá a hengerfejet éreztem, hogy az egyik csavar a kelleténél többet forog. Fasza, kiszakadt a menet a blokkból, pedig még a nyomatékkulcs elő sem került. Ki volt lazulva majdnem az összes tőcsavar, úgyhogy nekiálltam ezt is, meg a többit is a szokásos kétanyás módszerrel belehajtani, de egy másik is érdekesen szerepelt. Azt viszont már ki sem tudtam szedni, mert nem jött át a hengerek furatain. Mi a fene?
Hát már túlméretesre esztergáltatott tőcsavar volt benne, és persze az is már bele volt szakítva a blokkba, és az utólagosan beletaknyolt gumiám szerű massza sem segített az okos szerelőnek.
Úgyhogy anyázás folyamán itt ért véget a tegnapi szerelésem, ezzel a problémával hirtelen nem tudtam mit kezdeni. Valszeg kellesz egy másik blokk, esetleg a mostanit megcsináltatni, de ki tudja, hogy még mennyi hengerfej tőcsavar van belehebrákolva?
Csak azt nem értem, hogy hogy a pics@ba tudták így szétbaszni a blokkot ennyi km alatt?????
Hát ez van. Boldog vagyok. Mostanában nincs szerencsém a frissen vásárolt járművek motorjával. :)
Baráti túlméret baráti rárohadt gumiámmal A hengerfej belül tisztább, mint kívül :) A régi fajta csonk kissé nehezíti a kipuszerelést :) 8 szopadék Jó ez a Shell Helix Megálltunk...

Kommentek

obrotka gyula

Ezzel vagy a Vespával mentél többet, mire széthullott? :) :) :) :) :)

Amúgy meg :(.

Így már nem csoda, hogy egy vérszegény és csúszó kuplungú hatszázassal is odavertelek. Bár azt továbbra is tartom, hogy utána meg Rékáét is lenyomhatod vele. :)

Marczin János

Bakker , sajnálom ! :(
De attól nem félek ,hogy nem fogod megoldani ... ;)

KG

obrotka gyula #49533:
Kapd be! :) :) :) :) Amúgy ezzel. Pár ezer km-t beletekertem így erõtlenül is.

Kell csinálni egy szolid tuningmocit bele. :)

Marczin János #49534:
Az ideiglenes megoldásnak sztem már holnap nekiállok. Csak ez így váratlanul érintett. :( De azért tudtam rajta nevetni. :) :D :D :D :D :D

Egér

:(
Ha segítség kell, kéretik szólni ;)

KG

Egér #49536:
Igen, hozz zsebkendõt, és töröld a könnyeimet! :) :) :) :)
Segítség felajánlásodat inkább ismét tartalékolnám a nyáritalira. ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;) ;)

Igazából egyelõre nem nagy kaland, egy szimpla motorcsere lesz holnap, a többi meg majd kialakul úgyis. :)

KG

Egér #49536:
Jah, és persze köszönöm!

Egér

KG #49537:
KG #49538:
Az tréfás kaland volt :) :) :)
Remélem, hogy póckival tudtok jönni Bogácsra :)

Csacsa

:(sajnálom........tudod EZ MEGINT NEM ÉRTE MEG :) :) :)

KG

Egér #49540:
Az biztos, hogy póckival megyünk, csak egyelõre nem tudom, hogy kiével. :) :) :) :)
De ha igazán hideg lesz, akkor lehet bevállalom Vespával. :)

Csacsa #49541:
Eszembe jutottál tegnap este a szlogeneddel együtt, hidd el! :D :D :D :D :D

Laceeee

Kell forgattyúsház? :)

Soma22

Ezért takarítottam el szépen a gyújtáselosztódat? :D

Csacsa

2:gondoltam :) :)

tunyi1986

jaj KG...szerintem ebbõl az lesz hogy kiveszed a blokkot,majd szétszeded mindent átnézel és összeraksz egy zsír új motort :)

VadMacs

Ezt pofázom amikor az h2o pókot kritizáljátok (gy.k.: megbízhatatlan): nem az autó tehet arról, ha hozzá nem értõ balfaszok gányolják... :(

Marczin János #49534:
1.: ja, meg teleszórni Barta cuccokkal... :D

Csacsa #49541:
na bogárkám, Te mikor gyüssz majd saját polszkival...? :) :) :)

Soma22

VadMacs #49548:
én pl még mindig nem tudom miért került az enyémbe vizes fõtengely :D

Andrei

nekem már egy vez.furat felújítás helyett is ajánlották a motorszám áthegesztését, de ez itt inkább helytálló...

VadMacs

Soma22 #49549:
hát ez a történet olyan igazi X aktás dolog, nem egyszerû... :)

Csacsa

VadMacs #49548:
3: :) hamarosan.....bogárkám? :) :) :) :)

Buszos Petya

Lehet, hogy jobban járt volna az autó, ha neki sem áll szerelni az a nagy tudású, aki ezt elkövette. Az önbizalma nagyobb volt, mint az agykapacitása, sajnos... :(

Plósz Gyula

sajnálom.én is egyfolytába szivok az autoval.
de mindig az van elõttem hogy majd ugyis jo lesz.(egyszer) :D

Pocok

Abban én is biztos vagyok,hogy megoldod,de ez talán a leggyorsabb segítség,ha nem jutott volna idáig eszedbe :)

http://garageblog.net/blog/pocok/7573

2000/lik,gyors,és 6000 km után még mindig tart.Semmi pánik,ügyes vagy,legalább van mit szerelni :)

bexxter

Pocok #49566:
heli-coil menetjavító/betét ?
ilyesmi? http://www.brwtools.hu/shop/produkte/index.html?t_Method=Catalog&t_CID=1&t_Node=619434

KG

Laceeee #49543:
Köszi, jelenleg van már egy ajánlatom Baztól. De ki ne dobd, mert az elmúlt fél év tapasztalatai szerint, az megy leggyakrabban tönkre a polski motorban. :)

Soma22 #49545:
Lesz értelme... :)

tunyi1986 #49547:
Az már biztos, nem is volt kérdés, de ez majd nyáron. :)

VadMacs #49548:
Ebben igazad van. Pedig rápróbáltam egy BIS emblémát, de nem javult meg magától sajna. :) :) :) :)

Soma22 #49549:
Az volt kéznél Madibonál. Mindig a papagájok ketrece alatt tartotta. :)

Andrei #49550:
Nem kell ott hegeszteni... :)

Buszos Petya #49555:
Jah. :)
Én is jobban jártam volna, hogy neki sem állok. : o) : o) : o) : o)

Plósz Gyula #49564:
Egyszer biztos, de akkor sem túl sokáig. :)

bexxter #49571:
Pocok #49566:
Esélyes, hogy ugyanolyan megoldást linkeltetek. Nem tudom miért, de valahogy idegenkedem ezektõl a variációktól. Aztán lehet, hogy jók, meg beválnak, a fene tudja.
Szét kell húzni a blokkot, aztán meg kell nézni, hogy van-e egyáltalán hasznos átmérõ még azokon a részeken...

VadMacs

KG #49576:
hamisítvány volt... :D

KeMa

Kell a talira pótblokk? :)

Plósz Gyula

tartalék 900-as? :O :D :D :D

Buszos Petya

KG #49576:
7.) Ugyanmá'! Mindenki tudja, hogy azért vetted, hogy legyen mit szerelni. :D :D :D

uccsó.) A furatok felhegesztése és utána új menet vágása az nem játszik? Mondjuk abból a szempontból tényleg szarabb, hogy a gyári az mángorolt menet, a vágott az sokkal kevesebbet bír ki, de úgyis nyomatékra lenne meghúzva a csavar, nem ész nélkül. Macerás, de legalább meg lehetne vele menteni az eredeti gyári blokkot...

Pocok

bexxter #49571:
Igen az,és az benne a jó,ha már totálmegaõrülten szét van baszcsizva a menet,akkor is jó ez a megoldás,és tartós is.Az amcsi autókat már gyárilag így rakják össze :)

obrotka gyula

Pocok #49618:
És ámerika az autógyártás csúcsa? :)

Amúgy szeretnék megnézni egy ilyen módszerrel javított könyököt két év múlva, amikor esetleg ki akarom tekerni a csavart.

Buszos Petya által javasolt módszer az egyetlen igényes megoldás. Esetleg lépcsõs csavar, ha van elég anyag a furatnál.

Pocok

obrotka gyula #49631:
Szelephimbánál bevállt,és remélem még így marad pár évig.Fasz voltam,hogy amikor raktuk össze nem néztem meg,hogy az elsõ is meg van e húzva.A hátsót meghúztuk,csak az elsõt felejtettük el :(

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!