Archívum: 2018 (3)

Tevékenységtérkép

Aluk, motor revízió, barnulás...2018

Közel egy éve tettem le az utolsó bejegyzést, így lássuk, hogy nézett ki a 2018 Bencepolski szemszögéből.
Az első megemlítendő történés, hogy végre felkerültek az ATS Pepperpot felnik. Több, mint 4 évet pihentettem őket, valami mindig hiányzott a felrakásukhoz. Leginkább a szabadidő, aminek a mennyiségén a család bővülése nem segített. :) De mivel az újévi fogadalmaim egyike ez volt, így csak kipréseltem magamból azt a szükséges munkát ami nagyon nem volt kevés.
Első kérdés a felületkezelés témaköre volt, sok opció felmerült a színes belsőtől elkezdve a perempolíron át egészen az esztergával telibehúzásig. Végül győzött az a tény, hogy a felniken még az x éves gyári fény volt, és ezt sajnáltam volna letúrni róla. Persze ez közel sem azt jelenti, hogy a legegyszerűbb megoldást választottam. :)
Kezdődött egy alapos pucolással, majd miután be lettek szerezve a megfelelő színű festékfilcek (köszi Zizi), jöhetett a lejavítgatása a festékhibáknak. Ezután a világ leggányabb feladata következett: a felnik kézi átpolírozása beleértve a lyukak belső peremét is. Naponta egy felnire voltam képes, de még így is kézfájás volt az eredménye. Utána waxot kapott, és kész volt maga az alu. Már csak gumi kellett rá, itt is volt sok opció, de végül a 145/60 R13 Maxxis lett a nyerő. Tehermentesítő gyűrűt esztergályos gyártott hozzá, és a 4x100 osztókör miatt mozgókúpos csavarokat szereztem be kerékőrrel együtt. Utóbbi mozgókúposban eléggé ritka.
A kerekek már komplettek voltak, mehetett volna fel a vasra egy előrehozott műszaki után, de mégis ráment egy egész nap a felszerelésükre, mert még pár dolgon alakítani kellett. Többek között a futómű geometriát is hozzá kellett igazítani elől, hiszen az ET13 miatt kénytelen voltam kis terpesztést adni elől is, hogy ne lógjon ki. A végeredmény viszont olyan lett, ahogy megálmodtam, és ez baromi jó érzés, azóta is csak nyálcsorgatva bámulom néha. Pont úgy ül, pont úgy mutat, ahogy akartam, nem ér bele sehol még megpakolva sem, pedig nagyon ki lett centizve. Egy műszeres futómű állítást azért kapott, hogy a hátulja is be legyen lőve, ne csak az eleje.
Ami még megemlítendő, az a motor rendberakása. Bár Bence anno tök jó kis erőművet rittyentett a gépbe, az már kb. 20-30 ezer km-rel ezelőtt volt, és érződött, hogy kezd fogyni a kraft belőle. Olajcsere ideje is közeledett, így rászántam egy fél napot, és átnézegettem mindent. Cseréltem a furulya és hengerfej tömítéseket, vezérműláncot, a gyári BIS lánc is meg tud nyúlni ezexerint. Olajat, szűrőket, illetve a vezérműtengelyt is egy másik utcai sportosra. Karbi rendberakva, egyéb apróságok, amik most nem jutnak eszembe. Az erő visszajött, bár nem üt olyan nagyot, mint az elején, talán ezt a sok Hondázás és motorozás miatt érzem, de kellemesebben autózható lett, így marad. :)
Hosszútávon is lepróbáltam, ami a nyáritalit jelenti, illetve egy lengyel kirándulást, aminek az első reggelén megcsináltam a hengerfej utánhúzást és a kapcsolódó műveleteket.
Ez az év ki is merült ennyiben köbö, jól üzemelt egyébként a vas, és úgy érzem most lett olyan, amilyennek lennie kell. :) Persze javítanivaló mindig lesz rajta, sőt megfontolandó hosszútávon egy lakat-fény, de az nem az elkövetkezendő 5 évben lesz, az tuti, mert hirtelen lett más, amivel foglalkozni kell, de az egyszer egy másik bejegyzés része lesz valamikor majd egyszer talán máskor... ;) Úgyhogy továbbra is büszkén és élvezettel döcögök Bencepolskival a pesti utakon. :)

Fél év 70-esen

Több, mint fél éve nyomom már az új dugattyúval, és meg vagyok elégedve. Úgy tűnik a karbit is sikerült egész jóra belőni. Fogyasztás így 4 lityó fölött alakul kicsivel, de cserébe a Hungárián is könnyen fel lehet venni a ritmust. A vége valahol 100km/h körül van, de ezt nem nagyon próbálgatom, csak akkor használom az erőtöbbletet, ha tényleg indokolt. Nem szeretném újra szétküldeni. :)
A telet is sikerült kibekkelni, szerencsére bírtam a -6 fokot is, ha kellett.
Szóval időhiány miatt dugókerülés van, emiatt pörög rendesen a robogó, úgyhogy álljon itt egy rövid összesítő erről az időszakról:
- Első fékbetét csere
- Gyertyacsere, és rendszeres gyertyakép csekkolás
- Váltóolaj csere
- Karbit tartó gumicső csere, mert az előző szétpuhult
- Nyári védőfelszerelés beszerzése
- Sisak headset beszerzése

Megetettem a vasat, azaz robogó tuning part2.

Valahol ott hagytam abba legutóbb, hogy felkerült a 70-es henger, és elkezdtem bejáratni annak ellenére, hogy ez a gyártó szerint fölösleges a kis turésu megmunkálások miatt. Most letelt az általam tervezett 1000km végre, amit néha nagyon nehéz volt tartani, de arra jó volt, hogy rájöttem, nem csak nyélen lehet közlekedni a robival. :)
Mindeközben Bence barátom tanácsaival és segítségével összegyujtögettem a cuccokat, amik ahhoz kellenek, hogy elég naftát is tudjak adni a megnövekedett köbcentiknek, és ki lehessen használni az erejét. Beszereztem egy Dellorto PHBG 19mm-es karbit a gyári francia csoda Gurtner helyére, aminek a legkisebb belso átméroje mindössze 12mm. Az új karbi a többi csetresszel együtt pár hetet pihent a konyhapulton arra várva, hogy minden második nap gyönyörködjek benne, és hogy végre idom legyen foglalkozni vele.
Utóbbi a két ünnep között végre be is következett. Ismét örültem, hogy mennyire egyszeru egy robogót szerelgetni és tuningolni annak ellenére, hogy szinte az összes csövet szabnom/cserélnem kellett.
Egyetlen dologba tört bele a bicskám, és az a légszuro háza volt. Malossi katalógusa szerint egy az egyben fel kell mennie a Dellorto-ra a gyári háznak, de ez a karbi formája, az utólagosan beépített manuális szivató és a blokkon lévo felfogatási pozíció miatt lehetetlen volt. Nem is akartam rajta kendácsolni, hiszen lehet kapni ehhez a porlasztó típushoz kicsi direktszurot, amiben cserélheto a szivacs. Ilyet vettem, passzolt is szépen. Kapott egy kétrétegu szuro belsot, ami a gyárival összehasonlítva is effektívebbnek tunik.
Ami még külön extra volt, és azonnal beleszerettem az utólagos átlátszó úszóház a karbihoz. Baromi jól néz ki, és a hibakeresést is megkönnyíti, hogy látja a user, jutott-e benya a cuccba. További elony, hogy az úszószint állása is egy egyszeru ránézéssel ellenorizheto, ezen kívül egy dugó kézi kitekerése után cserélheto a fofúvóka, nem kell leszedni az egész úszóházat hozzá. És ennek már hasznát is vettem a hangolásnál.
Na igen, a hangolás. 2T motoroknál ez eléggé kritikus, mert ha nem kap megfelelo arányú benzin/olaj/levego keveréket, akkor simán besülhet a motor. Ezen kívül a karburátor alapértékekre van beállítva gyárilag, ami 99,9%, hogy nem megfelelo az aktuális motorra, és rengeteg paraméter van, amit lehet hangolni. Ilyen a fofúvóka, alapjárati fúvóka, szivató mérete, a súbertu formája és pozíciója, a tolattyú letörése, a keverék és alapjárati csavar, stb-stb. Persze ez összhangban a légszuro, kipufogó párossal. Ami macera, hogy mindent egyenként kell állítani, majd próbálni, illetve gyertyaképet nézni, hogy tudjam, mi javít, mi ront. :) Számomra most úgy tunik, hogy ez egy neverending story, és a teljesen optimális megoldás megtalálása esélytelen. Egy egész jó kompromisszumos verzió már van. Meglátjuk, hogy a gyertyakép is ezt igazolja-e? Jelenleg minden fordulaton húz, mint a barom, végre sem tunik rossznak. Egy kicsit mintha sokat kapna, de inkább többet, mint kevesebbet a kenés miatt. No meg az elso próbálkozásnál 20km/h volt a max végsebesség az eltúlzott fofúvóka miatt. Ahhoz képest jó vagyok, hogy legalább már leforog szépen. :)
Azért majd finomhangolás, meg tesztek lesznek dögivel. De érzésre már van olyan állapotban, hogy holnap be merjek jönni vele melóba. :) És úgy tunik az automata szivatóval való küszködésem is megszunt, hiszen az már nincs többé. :)
Úgyhogy elégedett vagyok teljesen most, a hosszútávú tapasztalatok meg majd jönnek.