Sziasztok!
Bár gyakran olvasgattam ismerősök bejegyzéseit, én kissé kimaradtam a blogolásból mostanában. Azóta történt sok változás, nem is győzném mindet leírni, így álljon itt egy összefoglaló poszt arról a kiskocsiról, amit minden nap nyúzok lassan már másfél éve.
A kocsi hozzámkerülését már ecseteltem, így a könnyekig fajuló mentális rész kimarad, és kezdeném a színekkel.
DIU, azaz a patkány polski a pályafutását pirosan kezdte nálam. Nem rajongtam a színéért, hiszen nem tartottam férfiasnak a lassan rózsaszínű, lemattult, nemgyári festést, de olcsóságossági megfontolásból kevertettem hozzá színt, hogy legalább a tenyérnyi rozsdadarabokat eltüntessem. Itt még 1500Ft-nál tartottam a ráköltésben, talán itt kellett volna megállni.
Kezdődött az alapozás, csiszolás, gittelés. Utóbbiból az üvegszálasat nagyon szerette a kasztni. Viszont mikor már filleres volt a negyed bódé, elkezdett tetszeni a töltőanyag szín, továbbá rájöttem, hogy a kocsit szépen gittel javítgatni esélytelen. Gondolkodtam, ha már sz@rul néz ki, akkor legyen patkány. Úgyhogy hirtelen felindulásból visszamentem a festékboltba, és kértem 1 lityó fillerfehér akrilt edzővel és mattítóval. Szétpakoltam a kocsit, majd átfújtam. Ez nem sikerült túl jóra a kis pisztoly és a gyors edző kombó miatt, de egy gépi csiszolás után már egész emészthető lett a végeredmény=nem volt érdes és foltos annyira. Az előzetesen kevertetett piros szín pedig ment a kerekekre. Itt halkan megjegyezném, hogy hóesésben nem túl jó festéket szórni.
A következő nagyobb projekt a motor volt, hiszen a kuplung gyengélkedett, és szerettem volna rendbe is rakni a technikát, hogy a cserbenhagyást megelőzzem. Bence és Gyula segítségével megújult a blokk, kapott szinterezett burkolatokat, galvanizált csavarokat, felújított karbit, kuplungot, olajat, tömítéseket, köszörült veztengelyt, gagyi magyar alu olajteknőt.
Az engine az utóbbi időben tovább finomodott, hiszen egy felújított Marelli generátorral lett gazdagabb, elegant gyújtással és egy csinos panda karbival. Így már városban egész jól autózható a kocsi, ráadásul nem is vészes a fogyasztása.
A patkány stílushoz az ültetés elengedhetetlen, így további rövidítés után megkapta a 900-as régi vágott rugóit, és előre kovácsoltatott laprugó került félbevágott tartóbakokkal. A futómű állításának érdekében a gömbfejek is le lettek cserélve, hiszen össze voltak nőve már teljesen. Továbbá Cincinnek köszönhetően végre normális gumikon fut az autó, és nem a megkövült, gyári Stomilok vannak alatta.
Ezen kívül még egy csomó otthon kallódó alkatrész belement, lásd króm ablaktörlők, avétos krómlökösök, nyitható hátsóablak, Bimarco-k, feszítős kéderek, stb-stb.
Időközben 2x meg is törték szerencsétlen kocsit, de ez az állapotán nem sokat rontott már.
Hosszútávú tervek nincsenek, még van másfél év műszaki a forgalmiban, utána majd eldől mi lesz a sorsa. A jelenlegi rozsdaállapotok miatt örülök, ha addig kihúzza, dehát bontószökevény volt már így is. Mindazonáltal szerintem örül a kisautó, hogy kapott még pár plusz évet, boldog, hogy egy kicsit stílusosan róhatja Budapest útjait.

Az elmúlt hétvégén ismét megjártuk Lengyelországot, de hogy kicsit sem unalmas túra még izgalmasabb legyen: POLSKIKKAL.
Előtte gyorsan átnéztük az autókat, lámparelézés, fényszóró állítás, függőzsírzás, hengerfej utánahúzás, gyújtásállítás, olaj, stb, és péntek hajnali 3 körül nyakunkba vettük a világot, meg a két polskit.
Az összesen 1100km-es fordulót gond nélkül vették a kocsik, Gyulának egy biztosítéka ment el, Rékáén pedig a légszűrőt tartó csavar adta meg magát, de kb. 5 perc alatt gyorsszervízeltük. A motoroknak egy hangjuk sem volt, végig tűrték a 90-es átlagot, kivéve a hegyekben, mert ott igencsak kellett néha a 2., 3. fokozat is.
Lengyelországban bontóztunk, vásároltunk új alkatrészeket, rucikat, meg ami a legnagyobb okot adta az útra, Réka, Csajos illetve Gyula is átvehette a megrendelt kagylóüléseit a Bimarco cég garázsánál. Marek, a cég feje csak vigyorgott, amikor meglátta, hogy a 6 db ülést az amúgy is túlzsúfolt Polskik tetejére akarjuk felrakni.
Ez a tervünk sikerült is, viszont innentől kezdve az összes lengyel autós megmosolygott, illetve hüvelykujjukkal jelezték elismerésüket a két kiskocsinak.
Vasárnap 11 körül érhettünk Pestre hullafáradtan, de megérte, mert iszonyat élmény a Polskikat visszavinni a szülőföldjükre.
Asszem ilyenre soha többet nem vállalkozok.... vagy mégis...