Tevékenységtérkép
2008.03.10. Hétfő
Elkészült a fényezés!
Tegnap végre hazahoztuk a Kisautómat Lakkcipőtől, aki a hétvége kellős közepén is szívélyesen kinyitotta a műhelyt, hogy végre hazatoljuk a vasat.
Nagyon elégedett vagyok szépen néz ki, úgyhogy nyugodt szívvel ajánlom Lakkcipőt (www.lakkcipo.hu) annak, aki szépséges fényezést szeretne, és olyan hozzáállást, amit még eddig egy szakembernél sem tapasztaltam.
Kiszámoltam, pont 1 év és 2 hónapot volt távol a kiskocsi. Ennyi megfeszített tempójú meló, és pénzölés után jól esett végre látni az embereket a hazafelé úton, ahogy mosolyognak, mutogatnak a kocsira. Újra rájöttem, hogy egy autóra nem kell feltűnő szín ahhoz, hogy különleges legyen.
Megemlítendő még, hogy Réka autója is halad, betömtük a motorblokkból kiszedett záródugó helyét egy Lublin fagydugóból esztergált termékkel, meg némi tömítőpaszta segítségével.
Többet nem fog ömleni az olaj.
Így a fölöslegesen szétszedett motor is összeállt, már csak be kellene helyezni, de előtte még megejtjük a kábelköteg cserét. Réka szépen lepucegálta kábeleket, és átbandázsolta.
Szombaton Robiék meglepilátogatása után/közben sikerült befejeznem a 900-as blokkot, már csak néhány apróság hiányzik róla. Itt Iminek tartozom egy nagy köszönettel, aki küldött nekem veztengely csapágy lefogató csavart, aminek a beletörése miatt állt a projekt már egy hete.
A kisautó hétvégi szállítása miatt is köszönettel tartozom Hollónak, Rékának, Csajosnak és Lakkcipőnek. Na meg a kíváncsiskodó barátoknak, rokonoknak.

![:)](/images/smiley/smile.gif)

![:D](/images/smiley/laugh.gif)
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
2008.02.29. Péntek
Tegnap nagy nap volt a Kisautó életében.
A mienkben meg fárasztó.
Lakkcipő lefújta az üres bódét, gyönyörű lett.
Reggeltől egészen délután 5-ig készítettük még elő az autót a fényezésre. Utolsó hibák eltüntetése, mégegyszer az egész végigcsiszolgatása, tömítőzés, kézi füller, stb.
Majd a kockákon variálva Lakkcipő meggyőzött, hogy inkább legyen az egész autó lefújva először, utána tudunk játszani a kockázással. Viszont ahogyan alakult a fényezés, úgy kezdtem elbizonytalanodni, nem is biztos, hogy kell rá nekem kocka...
Réka is kint volt, és végignézte a fújást.
A végeredményt majdnem 8 óra körül tekintettük meg.
És hát valami elképesztően szép.
Ma még megkapja a polírozását, amíg még nem keményedett ki teljesen a karcmentes lakk, jövő héten készülnek az elemek, és hétvégén már hozhatom is haza.
Iszonyat boldog vagyok!!!!!!!!!! Nagyon tetszik.

![;)](/images/smiley/wink.gif)

2008.01.25. Péntek
Az autó sokat változott pár nap alatt.
A legviccesebb az volt, hogy mire tegnap kiértem Lakkcipőhöz, ő már lefillerezte az egészet.
Nagyon megfogott a látvány, végre egyszínű a bodega.
Amúgy ki lett csiszolva a gittből, fel lettek fúrva a maradék dolgok (pl. Abarth moci hall elemes gyújtásának a helye
), illetve az apróbb hibákat próbáltuk még eltüntetni.
Meg Lakkcipőben megfogalmazódott az ötlet, hogy akár le is kamerázhatjuk a fújást.
Ezen kívül Faterom polskiján halk kattanás következtében elment az első fék, tegnap este ezt javítottuk. A segítőknek (Zsolti), illetve a bámészkodóknak (Gyula
, lányok) köszi a segítséget.
Érdekes volt, a fék 3 éve lett teljesen felújítva, azóta ment kb. 10000km-t az autó (én csak keveset használtam
). Ennek ellenére az egyik oldalon lejött mindkét betétről a ferrodol egyben, ennek köszönhetően a fékmunkahenger egy alkalmas pillanatban úgy szétnyomta a betét fém alapjait, hogy szétugrott a munkahenger. A másik oldalon csak annyi probléma volt, hogy a fékbetét azon része, ahol a munkahenger nyomja, egyszerűen elhajlott.
Élmény volt, ilyet még egyikőnk sem látott.
Nincs jobb dolog annál, amikor szerelés közben pizzát rendel az ember a garázsba.
(feltéve ha a többiek nem kiabálnak közizlést nem ismerő szavakat
)
A legviccesebb az volt, hogy mire tegnap kiértem Lakkcipőhöz, ő már lefillerezte az egészet.
![:)](/images/smiley/smile.gif)
Amúgy ki lett csiszolva a gittből, fel lettek fúrva a maradék dolgok (pl. Abarth moci hall elemes gyújtásának a helye
![:)](/images/smiley/smile.gif)
Meg Lakkcipőben megfogalmazódott az ötlet, hogy akár le is kamerázhatjuk a fújást.
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
Ezen kívül Faterom polskiján halk kattanás következtében elment az első fék, tegnap este ezt javítottuk. A segítőknek (Zsolti), illetve a bámészkodóknak (Gyula
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
Érdekes volt, a fék 3 éve lett teljesen felújítva, azóta ment kb. 10000km-t az autó (én csak keveset használtam
![:)](/images/smiley/smile.gif)
![:)](/images/smiley/smile.gif)
![:)](/images/smiley/smile.gif)
Nincs jobb dolog annál, amikor szerelés közben pizzát rendel az ember a garázsba.
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
![:D](/images/smiley/laugh.gif)
2008.01.22. Kedd
Kedves Urak, Hölgyek!
Autófényezéses segítkezéses szabadságomat megszakítván a mai napon bejöttem dolgozni, de holnap folytatjuk ismét a gittelést.
Időm most sincs túl sok, így beszéljenek a képek helyettem.
Címszavakban:
-Elbontottuk az Autóbiankát.
-Lealvázvédtük a Póckit, és mostan gitteljük.
-Lakkcipőnek minden elismerésem a munkáért, és hogy el bír engem viselni.