Mostanában az irgalmatlan pesti dugót kerülve inkább robogóval közlekedek. Mivel kölyköm született, és hűvös is az idő ősz környékén, így a biztonság és melegentartás jegyében beszereztem némi felszerelést, ami rengeteg utánajárás, tesztek olvasása és tanácskérés után következett. (Köszi Szudas!) Vettem egy protektoros kabátot, egy téli kesztyűt, térdmelegítőt, maszkot és egy rendes márkájú, zárt sisakot a jelenlegi gagyerák, nyitott helyett. Az új sityakon a minőség kívülről nem látszik annyira, hanem inkább a saját stílusom köszön vissza. Ezen kívül még előkapartam a régi kötött zoknimat, amit még anno Réka nagymamája készített nekem. Valami brutálmeleg. Ebben a kombóban 4-5°C –ig teljesen jó vagyok azon a 17km-es úton (kb. fél óra), amit a munkába menet töltök egy irányba.

Miután eltapsoltam majdnem a robogó árát a fentiekre, na akkor jött az, amire egyelőre még nem számítottam. Megállt alattam a cucc.
A helyszíni szerelést hamar lezártam azzal a tapasztalattal, hogy a „minőségi” robogós gyertyakulcsom nyelét körbetekertem saját maga körül. Jöhetett egy kellemes 3km-es tolás, ami azért volt kifejezetten jó, mert ezt még időre is kellett végrehajtanom, így nem pihenhettem meg minden sarkon.

A robin a hibakeresés szokásos fázisait nyomtam végig, bár 2T-ben nem vagyok annyira otthon, de túl bonyolult nem lehet, gondoltam. Nehezítette, hogy kb. napi 1 órát tudtam max rászánni.
Szikra volt, benya volt. Kompresszió, na az nem vóóót. 3,5bar-t mértem, de a hengerfejet levéve nem láttam túl sok extrát, így tömítéscserével próbáltam abszolválni, hátha. Nem jött be. Gondoltam még a membránra is azután, hogy kigugliztam annak a szerepét, mert számomra eddig egy ismeretlen alkatrésznak számított. De a szívóoldalon is minden rendben volt. Bencének, akinek a sok segítségét ezúton köszönöm, sem volt egyéb ötlete már, csak a motor bele, így "örömmel" lehúztam a hengert. És láss csodát megleltem a hiba okát: felkenődött a dugattyú a hengerfalra. Mindezt olyan jól csinálta, hogy a megolvadt gyűrűhorony ráolvadt a gyűrűre, beleszorította azt a horonyba, így a gyűrű nem feszült neki a hengerfalnak. Szupcsi.
Az ok még kérdéses. Valszeg széthajtottam a digitális vezetésemmel, mert 4600km-nél nem kellene még ilyennek történnie. De a gyertya is okozhatta, ami 4000km-t futott ugyan összesen, de okádékul nézett ki. Simán lehetett öngyulladás a rárakódott dzsuvától, vagy letört belőle egy darab. A gyenge kenés is lehetett a ludas, bár az olajpumpa működik, mondjuk állítási lehetőség semmi nincs rajta. Mostmár inkább adok az üzemanyaghoz is 2T olajat a biztonság kedvéért.
De azért kicsit bosszantó, mert rendszeresen minőségi benzint tankolok, és a méregdrága Repsol szintetikus olajat ömlesztem bele…

A megoldás elég kézenfekvő volt, beszereztem egy tunnnying Malossi hengerszettet a hozzávaló NGK Irídium gyertyával. Utóbbit azért emeltem ki, mert ilyen drágán még soha nem vettem gyertyát. Ez volt előírva hozzá.
Tömítésekkel, csövekkel, bilincsekkel egészült ki még a szeretetcsomag, és egyben át is néztem mindent, ami a motor motorjával kapcsolatos. A szerelés a rendkívüli egyszerűsége miatt szinte élményszámba ment. Pláne azután, hogy mostanában viszonylag keveset garázsoltam. Az egyetlen számomra érthetetlen dolog az volt, hogy az én vasamhoz való tűgörgős kosár miért nem volt összeszerelhető? Szoros volt. Valószínűleg a dugattyúcsapszeget lefagyasztva könnyen össze tudtam volna rakni, csak féltem a későbbi szorulástól (attól mindig félek ), így visszaraktam a gyári, de hibátlannak tűnő csapszegcsapágyat.

A végeredmény perfekt lett. Megoszlanak a vélemények a bejáratásról, én azért tartottam az oldschool kb. háromnegyed órás alapjáratot, majd utána überfinoman elindultam vele. Erő van benne, de nyélgázt, és nagyobb sebességet még nem kapott. Adok esélyt neki a bejáródásra, és finoman használom (egyelőre ). Most jár az egész 60km-nél.

A gyári dugattyút pedig elpucoltam, remek váltógomb lesz belőle a Polskiban. Polírt direkt nem toltam rá, hogy emlékezzek arra, hogy milyen széthajtani valamit.

 

Na szóval. A hatalmas titkot felfedném, hátha valaki még nem tud róla: hozzám került KeMa Vespája.
A mocit KeMa szinte látatlanba vásárolta Vaterán ezelőtt jó pár évvel. Az előző tulaj ezermesterként rengeteg "szép" dolgot alakított a Vespára, legfájóbb dolog talán az volt, hogy erősítse a karosszériát, végighegesztett egy laposvasat a pajzs peremére.
Na az ilyen, meg egyéb tunnnning megoldások miatt dönthetett KeMa a felújítás mellett. A moci darabokra lett szedve és szépen elkezdte összerakosgatni részben új alkatrészekkel. Valahol itt kapcsolódtam bele én a történetbe.
Nálam idén OTExpón kezdődött a hülyeség, hogy szeretnék egy Vespát. Előtte is vonzottak a robogók, de mivel életemben nem motoroztam, tartottam egy kicsit a dologtól. Neten nézelődtem az olasz típus után, de vagy mindegyik lerúgott volt, vagy nem tudtam volna megfizetni az árat. Utána jött egy időszak, amikor úgy éreztem, benőtt a fejem lágya: lemondtam a mociról, komolyabb dolgokra igyekeztem volna gyűjteni a pénzt, és már nem is kerestem az ilyen pénznyelőket. Na ekkor talált meg inkább engem a Vespa. KeMa írt egy ártatlan PÜ-t, hogy Gyula barátomtól hallotta, hogy érdekelnek ezek a gépezetek. Na itt már rosszat sejtettem.
A mocit megnéztem, de mivel félkész állapotban volt, és nekem fingom sem volt a kétkerekűek összeszereléséről, így abban maradtunk KeMával, hogy összedobja, és ha mentem vele egy kört, akkor meglátom. Közben telt-múlt az idő, nézegettem újra neten a hirdetéseket, de egyre jobban kezdett megfogalmazódni a gondolat, hogy ez a kockalámpás lesz az igazi. Mikor felkerültek ide a képek, hogy elkészült, kb. 10 percenként késztetést éreztem, hogy felnézzek, és végignyálazzam a képeket. De KeMa is hasonlóan állt a dologhoz, rendkívül szimpatikus módon más ajánlatokat meg sem hallgatva ajánlgatta nekem a mocit, mintha tényleg csak nekem szánná, és mindent megcsinált rajta, amivel éppen kifogásom volt.

Aztán eljött a nagy nap, mikor elgurultunk Pilisszántóra menni egy karikát a kétkerekűvel. A többiek derültségét fokozva küzdöttem a váltóval meg a fékekkel, de úgy éreztem el merek indulni vele, úgyhogy egy gyors papírozás után neki is vágtunk az útnak. Itt megjegyzendő, hogy kb. éjjel 11-kor  szakadó esőben, gyér világítással, mindennemű motorozási rutin nélkül.
A túra hamar véget ért, mert a falu vége táblánál a motor befulladt és leállt. Nem akart elmenni. KeMa segített, valahogy elindította, de a következő 100 méter után újra megállt. Gyújtás volt, úgy nézett ki a dolog, mintha túlfolyna a karbi. A dolgot a kései időpontra, esőre, sötétségre és a motor műszaki dolgaihoz kapcsolódó sötétségünkre is hivatkozva feladtuk. Visszatoltam KeMához, aki ugye a falu másik végén, a domb tetején lakik.
A folytatás vasárnap következett, amikor is KeMa ismerőse megemlítette, hogy nem-e ferdén áll a karbi, mert akkor túl tud folyni. Fúvókákat cserélgettünk, egyenesbe raktuk a porlasztót, majd minden úgy nézett ki, hogy működik. A próbakör úgy szólt, hogy elmegyek a faluhatárig, majd vissza, ha nem robban le, akkor nekivágunk a "kemény" 30 kilométernek Pestig. Így lett. Verőfényes napsütés, jóság boldogság, majd a faluhatár után nem sokkal a motor ugyanolyan tünetekkel megállt. Elszántság és anyázás volt bőven, mert addig tologattam, míg el nem indult újra. Ez körülbelül 30x megismétlődött, és közben besötétedett.
Jámbor Laci kollégám vitt le, és kísért fölfelé a polskijával. Róla köztudott, hogy szeret bütykölni, az út szélén lerobbanva szerelni, ötletelni, hogy mi lehet a baj. Na a vége felé már ő is azt mondta, hogy vigyük vissza a motort, mert így életveszélyes.
A 100métert haladunk - 100métert toljuk események ciklikus váltakozása a benzinkútig tartott, ahol megálltunk tankolni, pihenni, én pedig megszáradni, mert ömlött rólam a víz, pedig nem volt meleg.
Egy utolsó betolás, és haladtunk tovább, de legnagyobb meglepetésemre a motor nem akart leállni. Néha bedadogott, de vígan jött Pest felé, és az utolsó 15 km-t egygázon, hiba nélkül megtette. Valszeg a benzin volt benne nagyon szar, mert a tankolás után egy álom volt vele menni, néha még a 60-at is súrolta a sebességjelző műszer. Na itt szerettem meg teljesen.

Azóta mentem vele pár karikát, egyszer nem kellett betolnom, teszi a dolgát, úgyhogy utolsó filléreimből még beruháztam néhány alapvető motoros kellékre.
Megkötöttem a biztosítást is, nagyon durva az 500Ft-os éves díj a Generali veterános biztinél.
Igyexünk mihamarabb összeszokni a kis géppel, és remélem sok vígan elpöfögött kilométerünk lesz együtt.

KeMának itt is megköszönném az önzetlen segítséget, és hogy összejött az adás-vétel, illetve akik még segítettek: Rékának, Gyulának, Somának és Jámbor Lacinak a fuvart, Milánnak a kölcsönbukót, és még akiket kihagytam.