Zsúfoltság miatt csak most tudok blogolni.
Eljutottam arra a könnycsepegtetően megható pontra, amikor azt merem mondani a polskira, hogy készen van.
Nem kis szívás árán leműszakizott a Mozaik utcában az NKH-nál. A történet nem volt egyszerű, a magyar bürokrácia hihetetlen, de inkább nem szívesen részletezném, hogy mi tartott 5 óráig egy egyszerű műszakin.
Előtte súlymérésen voltunk Somával, ahol legnagyobb meglepetésemre 680kg-ot mutatott a műszer menetkészen. Ennek nagyon örültem, hiszen a gyári kispolski súlyt jócskán megdobja a nagyobb motor, hűtő, víz, illetve a beépített 45kg összsúlyú bukókeret. Jóval 700 kilo fölé saccoltam a vasat. Lehet tényleg érdemes volt kikaparni/kivagdosni/kiszerelgetni a fölösleges dolgokat.
A műszakin már a sorban álláskor szereztem pár barátot, pedig alapból volt már pár (Csajos, Soma ) a vizsgán viszont még az atyaúristent is lehívták, hogy nézze meg a kocsit. Ez olyan szempontból nem volt előnyös, mert több szem többet lát elven több mindenbe is tudtak belekötni. Nem volt napellenzőm, túl kemény a futómű, az MNASZ-es papírban is volt (?) hiba állítólag, ki kellett építenem a fűtést az alvázszám láthatatlansága miatt, stb-stb.
De a lényeg, hogy megvolt a papíros, senkit nem kellett megkenni, full hivatalosan ment minden. Alapjába véve rendesek voltak, csak kissé szőrözősek.
Következő nap estéjét az okmányirodában töltöttem, ahol a kedves nénike örömmel túlórázott, hogy meglegyen az összes papírosom.
Úgyhogy hivatalosan is olyan versenyautóm van, amivel közúton közlekedhetek. Hordanom kell a gépkönyvet, forgalmit, átalakítási engedélyt és a versenyzői licenszemet magammal, illetve egy év múlva újra gépkönyvezés és forgalmi vizsga, de ezek nagyon nem tudnak meghatni. Valami kikúrt mód boldog vagyok.
3 évet és 4 hónapot qrtam el az életemből a kocsira.

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek aki így, vagy úgy segített abban, hogy a vaskupacomból újra autó legyen, vagy csak izgult érte, vagy csak bátorított. Utóbbira nagy szükség is volt néha, hiszen párszor bevágtam a villáskulcsot a sarokba... Ha valakit kihagynék a sorrend nélküli sorból, az a feledékenységem miatt van.
Tehát KÖSZÖNÖM: Rékának, szüleimnek, keresztfateromnak, nagymamámnak, Gyulának, Losinak, Somának, Csajosnak, Bazéknak, Hollónak, Milánnak, Marczin Robiéknak, Laceeenak, Cincinlovagnak, Langer Zsoltinak, Szőrnek, Pallagi Norbinak, Gál Istvánnak, Iminek, Lakkcipőnek és a lakatosának, Hanisch Vilmosnak, Kolonics Atisnak, Attilának és Tominak, CsuriLacinak, Sanyinak, Káli Ricsi és Gabi, Cselényi Balázsnak, Siska Zoltánnak, Nagy Tibornak, Jocónak, Gáspáry Lacinak, Karcsibának, Jacekéknak, Rezsőnek, a Bonczi bontósoknak, az okmányirodás néninek, az Oldtimer Perfekteseknek, a Nádor utcai festékboltosoknak, a galvanizálós néninek, a homokszórósoknak, a szinterező néninek, illetve mindazoknak, akiket kihagytam.
Rékának külön köszönet, hogy nő létére bevállalta a legundorítóbb munkákat is, na meg hogy kibírta mellettem ezt az időszakot, nem volt egyszerű.



Az egész megkoronázására az a megtiszteltetés ért, hogy kiállíthattuk Gyulával az autóinkat az Oldtimer Expon .
Életem egyik legszebb hétvégéje volt.
Büszkék voltunk a kisautókra, hiszen a velünk szemben lévő Jaguárosokkal nem is foglalkoztak a látogatók, csak a polskik érdekelték őket, de azok nagyon. Sokan elismerték a belefektetett energiát, és ez nagyon jól esett ennyi idő és meló után.
Volt aki bolondnak hívott minket, volt aki hasonlót szeretne építeni, volt aki nem értette miért vannak kikötve az üléseim a tűzfalhoz, volt akinek van több polskija is, sokan megfordultak kocsijainknál, de abban majdnem mindegyik megegyezett, hogy mosolyogva hagyták el a standunkat.
A hangulat hihetetlen jó volt, egy látogatót sikerült rávenni arra is, hogy ugráljon végig a kártyanaptárakból épített ugróiskolánkon.
Sokminden "újat" megtanultunk a kiállítás alatt, pl. hogy 86-ban másféle zöldek voltak a kispolskik, összesen 1db A4-es lapot lehet berakni a csomagtérbe, a BIS-ek jobbak, a 903-as gyári kispolski motor, Gyula kocsijában 8,8 karátos arany csavarok vannak, stb.
1-2 visszatérő látogató Robi kocsiját is emlegette, ahogy figyeltem a szavakat, valszeg mély nyomot hagyott bennük 2 éve...
Az odaút kissé nehézkes volt, mert szakadt az eső, ráadásul előtte való nap takarítottam kb. 3 órán át a kocsit, és nem akartam, hogy újra saras legyen. Ekkor sietett a segítségünkre Vavra Zoli, aki eltrélerezte a szinte hermetikusra leragasztgatott kocsikat a kiállításra. Soma pedig az "apróbb" (pl. vitrin ) cipelésben nyújtott pótolhatatlan segítséget.
A szép idő miatt vasárnap este már a saját lábán araszolt haza a kiskocsi végre úgy, hogy nem kell izgulnom a papírjai miatt.
Ezúton kérnék elnézést minden tisztelt rendőr úrtól és hölgytöl, akik esetlegesen igazoltattak az út szélén, és melléjük érve krónikus késztetést éreztem 1-1 padlógázra.