Címke: váltó (4)

Tevékenységtérkép

2010.10.13. Szerda

Ráfeküdtem rendesen a Vespa témára mostanában.
Réka segítségével szétkaptuk a motort/váltót. Kiszedni baromi egyszerű, kb. 2 csavar, bovdenek lekötése, és lent van a teljes erőforrás, hajtás, hátsó lengőkar, rugó, gátló.
A belseje azért bonyolultabb, de még talán így is össze tudnám valahogy rakni. :)
Elpucegáltuk, bedobozoltuk szépen a dolgokat. Csajosnak köszönet, hogy ismét igénybevehettünk a garázsa előtt egy 2 négyzetméteres betonplaccot! :)
Végeredmény: henger-dugó-gyűrű kuka, 1-2 csapágy szar, kuplung kuka, tömítések-szimmeringek kukák.

Közben jött egy olyan dolog, hogy vásároltam még egy szétszedett Speciált, hogy mi a retkes >#@#>@&-nak, azt nem tudom.
A csomagban volt egy üres bódé, ami nem a legszebb szintén, de évjáratra 1972-es, jóformán az összes alkatrésze, egy csomó új cucc, illetve ami a legfontosabb: egy 125cm3-es PK motor. (A PK egy újabb szériája a Vespáknak, a 70-es évek végétől gyártották a 90-es évekig.)
Osztottam/szoroztam, és az 50-es eredeti motorra kb. egy kilot röhögve rá lehetne költeni, hogy normálisan lehessen használni Pesten. Nagyobb henger, nagy karbi, sportkipu, hosszabb áttétel, meg még amik kötelezőek: csapágyak, tömítés, szimmeringek, gyári kuplung, stb. Úgyhogy beláttam, inkább a 125-ös blokkba kell beruházzak. Bekattantam, nem tudok mit tenni. :)

A dolog amilyen kő egyszerűen indult, most már kezdem úgy látni, hogy nehezebb berakni ezt az egyező márkájú, de típusidegen mocit, mint a polskiba a 903-as Fiatot. :)
Kell a motorra nagyobb hengerburkolat, szívócsonkot kell hajlítani, vagy beszerezni egy harmadik típusú Vespáét, kipufogóra kell valamit kitalálni, vagy az is egy harmadik típusé lesz, a teljes motort átvezetékelni, mivel a Special még 6V-os, de az új motor már 12. Ehhez trafót, feszültségszabályozót beszerezni, stb-stb.
És akkor még jön az, hogy kellene tudni, hogy a motor működik-e, vagy sem? Kompresszió van ugyan benne, de egyelőre megbontani nem akartam, csak átpucolni, így nem tudom, hogy kuplung, váltó, csapágyak, tömítések, egyebek milyenek. Mondjuk a tömítések tuti halottak, mert kb. egy centi vastag olajsár volt körben a motoron, ami 4 órás intenzív pucolást eredményezett.
Úgyhogy jelenleg itt állok a dologgal.

Egy segítőkész Vespás fórumozó mondta, hogy a polskimból ítélve ennél a mocinál is hamar elkezdődik majd a felújítás, meg a tuning. Akkor még egy 'majd 10 év múlva' kifejezéssel az arcomon röhögtem a dolgon, de most valami valóban elkezdődött. :) Kellett ez nekem? :\( :)
>#@>xc!%++/%"£$ßxyc....

2009.06.17. Szerda + UPDATE

Nem csak a Lada, a Polski is haladt ám előre. :)
Lacee elkészítette nekem a váltómat, amiben ugye csoportkereket és egyes fogaskereket kellett cserélni a legutóbbi kíméletlen használat miatt. A szállítást és az alkatrészeket Gyula biztosította. Mindkettőjüknek álljon itt egy nagy-nagy KÖSZÖNÖM!!!!! :D

Rékával (neki szintén köszi) lepucoltunk még 2 váltót, amik nagyszüleimnél pihentek. Az egyik a régebbi hegesztett difis sebváltó (http://garageblog.net/blog/kg/1663), aminek kicsit már lóg a bele, a másik pedig egy 40ezret futott gyönyörű állapotú.
Ezeket elkezdtem előkészíteni is,  a lemezalkatrészek már homokolva, szinterezve vannak (szintén köszi Holló, Gyula a szállítmányozásokért), kapnak tömítéseket, olajat, gumiharangokat és esetleg egy szimmeringes váltófedelet.
Na meg persze kiflexeltem a 40ezresből a 900-as miatt fölösleges részeket. > ;) :D :D :D :D :D
A cél az, hogy bármikor váltóhibám lesz, ott legyen a garázsban 1-2 készre összerakott váltó, hogy csak ki kelljen szedni az előzőt és berakni az "újat". :)

Fontos momentumhoz értem még ezeken kívül, amiről szívesen megemlékeznék: elkészültek a kerekeim. :D :D :D :D Az aluk csodafelnik, hiszen egyetlen fordulat nélkül megjárták a Pest-Miskolc-Pest távot. :)
A nagy út előtt még harcoltam a homokszórós nénivel, aki nem akarta bevállalni a kerekeket, ugyanis allergiás a szinterre... Előzetesen a polírozandó részről hibátlanul lemostuk kromofággal a festéket, kimaszkoltam, hogy üveggyöngyözve még véletlenül se legyen a fényesnek kívánkozó felület.
Miskolcon Marczin Robi intézte nekem a kerekeimet, akinek ezúton is nagy köszönet jár ezért a nagy segítségért. Volt görgőzve, esztergálva, polírozva. Utóbbi sajnos nem lett teljesen tükrös, valszeg a felni anyaga miatt, de igazából közben rájöttem, hogy nem is biztos, hogy jól áll a kocsimnak az agyonpolírozott felni. Most így tetszik a legjobban. :)
Hétfőn eljutottam végre odáig, hogy a küllők közötti részeket és a kerék fonákját lelakkozzam, ezt persze újabb maszkolás és pucolás előzte meg.
A lakk éppenhogy megszáradt az alukon, reggel már dobtam is be őket a Zsigába a Yokohamákkal együtt, és irány a gumis. Baromi jól állnak a hatos felnin az A539-ek, és elég könnyen rá is pattantak a szerelőgépen. :)
A felniket ma este rápróbálom az autóra, hogy minden stimmel-e. Voltak ugyan már fent Fulda 175/50-ekkel, de a Yokohama mégiscsak más, nem akarom, hogy beleérjen bármibe is. Ha minden simán megy, akkor már csak tehermentesítő gyűrű kell, egy szett kerékőr, és mehetnek is fel a kocsira. :)

UPDATE:
Tegnap este ídesapám és Gyula segedelmével bekerült a váltó. Sikerült szépen berakni, egyedül a tankon keletkezett egy apró karc.
Ezen kívül felpróbálódott az egyik felni. A Yokohama és a lengőkar között szerencsére van 3-4 mm, így nem kell pogácsázgatni. Ráadásul a vártnál jobban mutat a kocsin. Nagyon bejön, érdemes volt szívni vele.
Ma reggel pedig egy másik felnit elszállítmányoztunk néhány kerékagy és fékdob kíséretében az esztergályoshoz. A bácsi tehermentesítő gyűrűt fog készíteni a felnihez, hogy korrektül középre legyen felrakva.
KG @ . Fiat 126p . 29 fotó . 31 komment

2008.09.23. Kedd

Tegnap adtam két gázfröccsöt! :D
Na meg összeraktam a váltómat végre a titkos receptem alapján.

Hozzávalók egy alig 30 ezret futott váltó karbantartásához:
-1 db váltó
-1 liter benzin
-1 ecset
-1 liter váltóolaj
-1 db homokolt, szinterezett kiemelővilla
-1 db kinyomócsapágy
-2 db kinyomó villa persely Gyulától :)
-2 db homokolt, szinterezett gumiharang lemez
-2 db féltengely gumiharang
-1 db szimmeringes váltófedél
-1 db szinterezett váltótető
-2 maréknyi zsír
-1 db nyelestengely megvezető persely kompletten
-néhány darab tömítés
-pár csipet tömítőpaszta

Elkészítési javaslat:
Szedd elő a régi, olajos, mocsokos váltódat, amiből már előzetesen kiflexelted a 900-ashoz felesleges dolgokat. Szerezz, vagy bérelj egy kedves barátnőt, aki hajlandó tisztára lepucolni az 1 liter benzin és egy csavarhúzó, illetve ecset segítségével.
Ha ez készen van, és az összes hozzávaló elő van készítve a főzéshez, akkor elkezdheted az összerakást. Először érdemes a váltófedelet cserélni az új szimmeringesre, majd a gumiharangokat, és a nyelestengely perselyt. A műveletek befejezéseként érdemes feltölteni olajjal, mert ha az összeszerelés előtt tesszük, akkor az összes ki fog folyni. Miután beletöltöttük a finom illatú váltóolajat, utána hozzáteszünk még egy marék zsírt, melyet kissé eloszlatunk a fogaskerekeken. Ez adja meg a dolog pikantériáját, kissé sűrűbb lesz az anyag a váltóban. Baztól lestem el a technikát. :) Ha ez is készen van, akkor hozzáadjuk a váltótetőt, és el is készült a váltónk. 900-as motorunk előszeretettel fogja fogyasztani ezt a csemegét. :)
A végeredmény a képeken. Jóétvágyat kívánunk!
KG @ . Fiat 126p . 11 fotó . 24 komment

2008.09.15. Hétfő

Nagyon boldog vagyok! A hétvégén becsöveződött az autóm, és lepucolódott a váltóm.
A vízcsövek berakásához Marczin Robiék jöttek fel Miskolcról, illetve Zsolti ugrott át segíteni, ezúton is nagyon köszönöm nekik. Az említett kollégák rutinos és abszolút körültekintő munkájának köszönhetően sikerült a 2+1 db ötrétegű csövet úgy behajtogatni, hogy a bódé fényezését sehol sem sértettük meg, ez külön örömet okozott, sőt a vártnál sokkal stabilabban és igényesebben sikerült a csövek rögzítése.
A gázbovden házát kell még egy kicsit meghosszabbítani, de amint az is készen van, a kardánalagútban nincs több teendő.
A munka nagy lendületében beraktuk végre a kéziféket is. A csavarjait kissé nehézkes volt rögzíteni, erre nem gondoltam a karosszéria átalakításánál, de megoldottuk, és szerencsére az egyedileg legyártatott fékcsövek hosszával sem volt probléma.
Ez volt vasárnap. Szombaton Gyulával egy ismerős autóján féket "restauráltunk" :) , közben Réka kezelésbe vette a váltómat. :D :D :D :D Lepucolta a majd két éve rajta rohadó olajsarat, és lefújta a féltengelyeket, köszönöm Neki is, mert szépre sikerült! A váltó egyébként egy nagyon keveset futott autóból származik, és 1 évet kibírt alattam a 900-assal. Ennek örömére ugyanaz kerül vissza, túlontúl kicsinosítani nem szándékozom, mert ki tudja, hogy meddig bírja, lehet, hogy egy hónap múlva összeakadnak a fogak. :)
A segítkezőknek és a látogatóknak is mégegyszer köszönök mindent! :D :D :D :D
KG @ . Fiat 126p . 17 fotó . 28 komment